ösztökél
ösztökél tárgyas ige -t, -jen [ë]
1. (népies, régies) <Igásállatot fanyelű lapos vasdarabbal> ütöget, szurkál, hogy megindulásra, gyorsabb haladásra késztesse. Bivalyt ösztökél. Az ekét húzó ökröket ösztökéli. || a. <Igásállatot szóval, gyeplőszárral, ostorral> gyorsabb haladásra késztet. A fuvaros gyorsabb haladásra ösztökéli a lovát. (Krúdy Gyula)
2. (átvitt értelemben) <Személyt állandó kéréssel, rábeszéléssel, buzdítással, példaadással> munkára, cselekvésre, fokozottabb tevékenységre ösztönöz, hajt, serkent. Tanulásra ösztökéli a gyermeket. A munkaverseny egyre nagyobb teljesítményekre ösztökéli a munkásokat. Szerettem volna sürgetni, tolni, ösztökélni előre ezt az embert … (Kaffka Margit) Ferencet … nem kell ösztökélni, mert az a lábát lejárná azért az írásért. (Móra Ferenc) || a. (átvitt értelemben) <Személyt> vmi vmely cselekvés megtételére késztet, ösztönöz. Úgy csiklandozta, úgy ösztökélte valami, hogy ugorjék fel … (Mikszáth Kálmán) Alig virradt, a kíváncsiságtól ösztökélve fölkelt. (Kosztolányi Dezső)
3. (átvitt értelemben, ritka) Ingerel, bujtogat, lázít vki v. vmi ellen. Még ő ösztökélte a fiút az apja ellen. Szabotázsra ösztökélte társait.
ösztökélés; ösztökélő; ösztökélt.
