övék
övék névmás, birtokos, több birtok esetén: övéik; tárgyként egy birtok esetén: övéket [e]; (népies), több birtok esetén is: övékét
I. (melléknévi) Olyan, az a(z) …, ami, aki hozzájuk tartozik, ami az ő tulajdonuk(ban van), birtokuk(ban van).
Használata:
a) <Állítmányként v. igei-névszói állítmány névszói részeként> Ez a szekér az övék. Ezek a lovak is az övéik. Érzik titkon, hogy az övék E bús élet s a kalász. (Ady Endre) Az egész első emelet az utcára az övéké, láthatod. (Nagy Lajos)
b) <Alanyként, tárgyként v. határozóként, olyan szembeállításban, amelyben egy másik nyelvtani személyű birtokos és birtokszó kapcsolata a birtok jelentését nyilvánvalóvá teszi>. A mi házunk kicsi, az övék nagy, A mi gyerekeink jobban tanulnak az övéiknél.
II. (főnévi) Az övéik, övéiket: a) az ő családjuk(nak) tagjai; b) közeli hozzátartozóik. A dolgozók esténként hazatérnek övéikhez.
