pá
pá mondatszó és főnév
I. mondatszó (az 1a jelentésben:) (ritka) -tok; (a 3., 4. jelentésben:) Pá magának v. pá maguknak <Főleg a városi nyelvben.>
1. <Kisgyermek búcsúzó szavaként v. felnőttek által kisgyermekeknek mondott búcsúzó szóként.> Pá! Mondd szépen: pá! Pá, baba! [A magyar gyermeknek] „pá” a szava, ha köszönt. (Jókai Mór) Pá, kis fiam! (Ágai Adolf) || a. (ritka) Pátok!: felnőttektől kisgyermekeknek mondott búcsúzó szóként.
2. (kissé régies) <Fiatal nők közt, főleg olyanok közt, akik nem tegeződnek, s nincsenek meghitt viszonyban egymással, v. idősebb nő által, főleg fiatalabb nővel való találkozáskor, érkezéskor v. búcsúzáskor használt üdvözlő, ill. búcsúzó szóként.> Pá édesem! Pá szívem! Katica [Vilmának.] Pá angyalom, mindjárt visszajövök. (Vörösmarty Mihály) [Héthársyné.] De pá, édeseim, az én alelnöknőm már bizonyosan türelmetlenkedik. (Ambrus Zoltán) Sári… [Annuskának.] Pá kedves. (Gárdonyi Géza) Isten vele, édesem, – mondta Anna [, az óvónő] – Pá! fiacskám, – eresztette el a papné. (Móricz Zsigmond)
3. (kissé régies) <Fiatalabb nőnek – fiatalabb férfiakhoz intézett – üdvözlő v. búcsúzó szavaként bizonyos fokú tartózkodás v. fejlődő bizalmas hangulat kifejezéséül.> Pá! … pá! … isten önnel édes! (Abonyi Lajos) Sári … [csókot vet Partosi felé]. Pá aranyom. (Győry Vilmos)
4. (elavult) <Férfi búcsúzó szavaként, nőhöz, főleg bizalmas viszonyban>. Esztike, pá magának. (Berczik Árpád) Szép hölgyeim, pá, pá, magoknak is! (Pósa L)
5. (elavult) <Férfi üdvözlő szavaként, nőhöz, főleg fiatal leányhoz, megérkezéskor.> Pá édesem [= leányom], vedd csak ezt o bundát. (Csepreghy F.)
6. (ritka, tréfás, irodalmi nyelvben) <Nem személyhez szólva, érkezéskor v. búcsúzásként>. Blanka. Láttátok volna [Elzát] ma hajnalban a vagon folyosóján! Mikor Bruckba érkeztünk, én is fölébredtem. Kimegyek, hát ott áll az ablaknál .. . és szaval: „…Pá, csau, puszi!…” (Ambrus Zoltán)
II. főnév -t, -ja (rendsz. egyes számban, állandósult szókapcsolatokban) (főleg irodalmi nyelvben)
1. Ez a szó mint köszönés v. elköszönés, búcsúzás. Pistának menni kell s pát mond. (Kazinczy Ferenc) Mikor elment, könnyed „pá”-val búcsúzott. (Toldy István)
2. Pát int: <pá! szóval köszönve> búcsút int, elbúcsúzik. Pici kövér kezével a baba inspirált „pá”-t int apának. (Ágai Adolf)
