panaszos
panaszos melléknév és főnév
I. melléknév -an, -abb
1. (ritka) Olyan <személy> aki panaszát (1, 3), bajait, sérelmeit előadja, panaszt tesz v. akar tenni. Panaszos ember, fél. Egy panaszos embert kikergettem. (Jókai Mór)
2. Fájdalmat, panaszt, bánatot kifejező <megnyilatkozás>. Panaszos beszéd, levél, szavak. Elcsendesedtek társaim is, … nem merik zárhelyünknek [= börtönünknek] Felfakadó panaszos nyögéssel Mély hallgatását félbeszakasztani. (Bacsányi János) [A kutya] halkan, panaszosan vonítani kezd – a hold éppen most jön föl az égre. (Karinthy Frigyes) || a. (választékos, irodalmi nyelvben) Fájdalomról, bánatról, gyászról szóló költői alkotás. Panaszos dal, ének. Még az se merészelt – a panaszos ének Enyhületet hozni az apa szivének. (Arany János)
3. (választékos) Bánatot, szomorúságot sugalló, okozó. Panaszos hangon könyörgött. Hallgattak … Csak az őszi bogár panaszos zengése hallatszott. (Gárdonyi Géza) A Rákóczi vén harangja, | Ha megkondul, Panaszosan sír a hangja. (Ady Endre)
4. (régies) Fölhánytorgatott, nem szívesen adott; csak odavetett. Heckenast… panaszos néhány forintjából se nem díjazhatok mindenkit, se nem úgy, mint érdemlené. (Arany János) Koldulva éltem panaszos kenyéren. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -ok, -a
1. Panaszát (2–3) előadó és panasza orvoslását kérő személy. A panaszosok gyakran fölkeresték. Így ment végig … az utcán egész a tiszttartói lakig, hol a panaszosok serege várta. (Vas Gereben) Kihez ment fel az a derék ember? – kérdezték a megyeház udvarán összegyűlt panaszosoktól. (Mikszáth Kálmán)
2. (jogtudomány) Felperes.
panaszosi.
