puszta
puszta főnév és melléknév
I. főnév ..tát, ..tája
1. <Magyarországon> nagy kiterjedésű, többnyire fátlan, füves síkság, amelyet gazdálkodásra, főleg legeltető állattenyésztésre használtak. Alföldi, hortobágyi puszta. A pusztán nyájak legelnek. Behajtják a gulyát a pusztáról. Felszántják a pusztát. Hejh, mostan puszta ám igazán a puszta! (Petőfi Sándor) Az irtás szélén a maga buckáival már mindjárt a puszta következik. (Tömörkény István) Tanya, falu errefelé napi járóföldre nem volt. Ember sehol, csak a merő puszta. (Móricz Zsigmond) || a. Kopár, lakatlan sík terület; sivatag. Pusztába → kiáltó szó. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózses bujdosott. (Petőfi Sándor) És méne a pusztába, … | hol aki a forró homokra lépett | jó saru nélkül, a talpa megégett. (Babits Mihály)
2. (tájszó) <Vmely nagyobb földbirtok központjában> mezőgazdasági település, gazdasági épületek, istállók, cselédlakások, gazdatiszti ház, urasági kastély stb. együttvéve; major. Ötven béres lakott a pusztán. A pusztákon ma termelőszövetkezet vagy állami gazdaság van. Mi lehet az Orczy apja, hogy még pusztájuk is van, meg lovuk? (Móricz Zsigmond)
II. melléknév pusztán, ..tább
1. Olyan, amiről v. amiből hiányzik mindaz, ami ott szokott lenni, oda tartozik; üres, kopár, elhagyatott. Puszta föld, ház, telek. A ház leégett, csak a puszta falak maradtak meg. Sík, puszta, kietlen az őszi határ. (Vörösmarty Mihály) Puszta bár, az otthonos vidéknek, Fiaim, csak énekeljetek! (Tompa Mihály) Puszta volt az út véges-végig, senkit és semmit nem láttam rajta járni. (Nagy Lajos) || a. (átvitt értelemben) Üres, tartalmatlan, merő; hiú. Fecseg … vagy három oldalnyit puszta semmiségekről. (Mikszáth Kálmán)
2. <Nyomósító szóként, annak kifejezésére, hogy a jelzett fogalom szigorúan önmagában értendő:> olyan, amihez más (tényező) nem járul; csak, csupán, egyedül, semmi egyéb v. más, mint … (Csak) a puszta életét mentette meg. Ez a puszta igazság. Puszta véletlen volt, hogy … Puszta irígységből ellenezte a dolgot. Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, S marad, mint volt, a puszta lég. (Vörösmarty Mihály) || a. (határozóragos főnévvel) <Nyomósító szóként annak a kifejezésére, hogy a szóban forgó dologhoz semmi nem járul, csak azt vesszük igénybe:> önmagában vett, minden (segéd)eszköz nélküli. A puszta földön (fekszik): közvetlenül magán a földön, nem szalmán, nem pokrócon v. fekvőhelyen; puszta kézzel v. ököllel: anélkül, hogy vmely eszközt v. fegyvert használna, venne igénybe; puszta szemmel: szemüveg, távcső v. nagyító nélkül. Puszta öklével képes betörni a bölény koponyáját. (Jókai Mór) Puszta kézzel tördelé el a patkószeget. (Eötvös Károly) || b. (nyelvtudomány) Bővítmény nélküli. Puszta alany, állítmány; puszta mondat: tőmondat.
Szóösszetétel(ek): pusztacsősz; pusztalakó.
pusztáz.
