rebben
rebben [e-e v. ë-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (választékos, hangutánzó)
1. <Madár> szárnyával zajt keltve hirtelen repülni kezd; felröppen. A vadász mellett a bokorban hirtelen madár rebbent. Hát megől most nagy-sok sűrü Daru rebben, vadlud rivall … (Arany János) Előttük vijjogó vércse-csoport rebben … (Justh Zsigmond) || a. Vhová rebben: <madár> felriasztva hirtelen kis távolságban levő más helyre repül. A cinke az egyik ágról a másikra rebbent. || b. Szárnya rebben: <madár> repüléshez szükséges mozdulatot tesz, szárnya zajt keltve megmozdul.
2. Vmi <rendsz. külső hatásra> hirtelen, rezzenésszerűen mozdul. A széltől zizegve rebben a haraszt. Míg hulló lombok Rőt fénye rebben, Óh, mit is mondtok Egymásnak ketten? (Tóth Árpád) || a. (ritka, átvitt értelemben is) <Szem szív ijedségtől, hirtelen örömtől v. vmely külső benyomás hatása alatt> rezzenésszerűen, remegésszerűen mozdul. Szeme se rebben. Én istenem, élhet-e még sokáig, Aki nem nyúl már a friss élet után … S kinek a szíve néha szörnyűt rebben? (Ady Endre) || b. (ritka) Vhová rebben: <ember, állat> hirtelen megriadva zajosan mozdul, gyorsan más helyre megy. A fiúk egy pillanat alatt mind helyre rebbentek. (Móricz Zsigmond)
3. (ritka) <Gyors szó> mintegy önkéntelenül hagyja el vkinek az ajkát. Hála és szeretet rebben sok ajakról.
Igekötős igék: felrebben; megrebben; széjjelrebben; szétrebben.
rebbenés; rebbenő; rebbent.
