saját
saját névmás és főnév
I. névmás, visszaható birtokos (melléknévi) (főleg birtokos személyragos főnév jelzőjeként; bármely személyű birtokos személyragos főnévvel)
1. Általában (hangsúlyozottan, nyomatékosan) a birtokos személyraggal megjelölt személyhez, tárgyhoz, dologhoz tartozó, vele birtokviszonyban levő. Saját fészkébe → piszkít; saját képére ←; vkinek a saját kezébe ←; saját nevében ←; (közgazdaságtan, 1945 előtt) saját rendeletre szóló idegen váltó: olyan v., amelynek rendelvényese maga a kibocsátó; saját rezsiben ← készít, gyárt, termel vmit; saját szakállára ←; saját számlájára ←; (közgazdaságtan, 1945 előtt) saját váltó: olyan v., amely a kibocsátó fizetési ígéretét tartalmazza. Saját akaratukat kényszerítik rá. Megfordul saját tengelye körül. A rádióban nem ismerünk saját hangunkra. Saját énjét sem becsüli. Úgy szereti mint a saját fiát v. gyerekét. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak. (Petőfi Sándor) Nesze, szolgám, madár-látta cipót hoztam. | Édes anyád asszony … megparancsolta erős-kegyetlenül, Hogy saját kezedbe adjam szegetlenül. (Arany János) Aki becsületet rabol, az csak halállal mentheti meg a saját becsületét. (Ady Endre) Minden éccakára hazajött. Nem tudott másutt aludni. Csak a saját ágyában. (Móricz Zsigmond) || a. Olyan, ami (hangsúlyozottan) a személyraggal jelölt személy birtokában, tulajdonában van, saját dologbeli ← jog. Saját autója van. Saját házában lakik. || b. Vkitől személyesen készített, alkotott. Saját műve; saját készítmény, töltés. || c. Csak tőle haszn., csak vele kapcs., rá nézve érvényes, szokásos, jellemző. Saját érdeke; saját ízlése szerint; saját jószántából; saját személyében. Saját fejével gondolkodik. Saját törvényei vannak. Mindenkivel saját nyelvén kell beszélni. || d. Nem sok mással közös; külön. Saját házitanítója vun.
2. Önmagából való, önmagából származó <tárgy, anyag>; nem idegen. Saját anyagából; saját levében fő; majd megfullad a saját zsírjában ←; saját zsírjában sült kacsapecsenye.
II. névmás <A maga [1] nyomatékos személynévmás előtt nyomósítóként: saját maga. Tíz évvel később … rájöttem, hogy az emberek utálatosan csak saját magukról szeretnek beszélni. (Móricz Zsigmond)
III. főnév (-ot), -ja (rendsz. egyes számban, főleg birtokos személyraggal)
1. Olyan dolog, ami vkihez mint saját tulajdona, anyagi v. szellemi birtoka hozzátartozik, amivel ő rendelkezik. Sajátjának → mondhat vmit; sajátjául bír vmit; sajátjává → teszi. Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, melyről szabadon rendelkezhetnénk; hitünkre bízta a nemzet ennek hű megőrzését. (Deák Ferenc) || a. Kül. vkinek saját ingatlana, vagyontárgya, birtoka. Sajátjában lakik. Nem tudott megélni a sajátjából, még napszámba is kellett járnia. E gyönyörfa [= aranyalmát termő fa] és ama lak Bús viránynak mezején Mind reád vár, mind sajátod. (Vörösmarty Mihály) || b. Saját pénze, készlete. A sajátomból kellett pótolni az összeget. A sajátjából adott neki.
2. (ritka, költői) Magáénak tartott személy. Űlj le mellém … Ugy is sajátom vagy, tulajdonom, Mert téged az én képzetem teremtett. (Petőfi Sándor)
3. (kissé régies, választékos, irodalmi nyelvben) Vkinek, vminek jellemző sajátsága. Kórlelkem – ez a bűn sajátja épen – Vész-híradót lát minden semmiségben. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Azzal a gúnyos fitymáló mosollyal ajkain [szólt], mely sajátja volt. (Mikszáth Kálmán)
