sej-haj
sej-haj [e v. ë] indulatszó, (ritka) sejehaj [e-e], (tájszó) séj-haj, séhaj
1. <Mulatozás közben használt duhaj kurjantásként v. duhaj mulatás hangulatának festésére.> Sej-haj! sose halunk meg! Mondja mindjárt: sejhaj. Sejhaj, sohse halunk meg. (Karinthy Frigyes)
2. Vidám, kellemes hangulatú népdalban, népies műdalban, réjaként, rendsz. a vers ritmusától független felkiáltásként. Kedves rózsám ablakába, Sej, haj, kedves rózsám ablakába Kinyílt a rózsa magába, Sej, haj, magába. (népköltés) Százados úr, sejehaj, százados úr ha felül a lovára, Visszatekint, sejehaj, visszatekint az elfáradt bakára. „Ugye fiúk, szép élet a katona élet?” „Csak az a baj, sejehaj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet.” (népköltés) || a. Tréfás, gúnyos népdalban, réjaként, a vers ritmusától független felkiáltásként. Egy szem kökény, két szem kőkény – Tátottszájú juhászlegény! Sejhaj! cinögemadár, Mondd meg, hogy a rózsám kihő jár. (népköltés)
3. Szomorú, bánatos hangulatú népdalban, népies műdalban, réjaként, rendsz. a vers ritmusától független felkiáltásként. Szegény Rózsa Sándor Fölült a lovára, Aranyszélű gatyaszára – Sej, haj! – Úgy lebeg utána. (népköltés) Kilenc napra letettek az egyesbe, Vasat vertek a lábamra, kezemre, Szorítja kezemet, Még jobban szívemet, Más öleli sej, haj! | A kedves szeretőmet! (népköltés) Viszik a lovam Gyulára, Sej, haj, viszik a lovam Gyulára, Magamat vasba utána, Sej, haj, utána! (népköltés)
