süldő
süldő melléknév és főnév, (népies, régies) sűdő
I. melléknév
1. Első évében levő, idei születésű v. ellésű, még ki nem fejlett, fiatal, serdülő <állat>. Süldő malac, nyúl. Ordítva megyen a süldő malac a vásárra. (Vas Gereben) Süldő oroszlánok, tarka párduckölykek Innen is, onnan is gyorsan előszöknek. (Jókai Mór)
2. (bizalmas) Fiatal, még nem felnőtt, fejlődésben levő <személy> Süldő gyerek, ifjú, leány(ka), legény. Egyszer mint már süldő ifjú átment Veres Péter uraimékhoz. (Mikszáth Kálmán) || a. (népies, régies) Bizonyos állapotban, mesterségben, hivatásban még újonc, kezdő <személy>. Süldő diák, fiskális, katona, prókátor. Ha ha, sűldő ügyész uram! Bizony bolondúl kezdte mesterségét. (Vörösmarty Mihály) Divatba jöttek most az igricek, Süldő költőknek rokonszenves téma. (Kiss József)
II. főnév -t, -je [e]
1. Fiatal, egyévesnél nem idősebb disznó (1, 2), ritkábban más hasonló korú vad. Hízónak való süldő; a süldők feljavítása. Egy nagy süldő bukkant ki a cserjék közül. (Mikszáth Kálmán) Szép süldőnek kell lenni, legalább negyven kilósnak. (Móricz Zsigmond)
2. (ritka) Kamasz, siheder. Bizony még ez a sűldő tanítani akar! (Vas Gereben)
