1. (népies, régies) Általában olyan, amit vki leszakított, leszakasztott. A szebbik gyászt visel, és halvány, mint a szakasztott liliom. (Szigligeti Ede)
2. (átvitt értelemben, népies) Szakasztott mása v. párja vkinek, vminek: vkihez, vmihez teljesen, szinte a megtévesztésig hasonló, egészen olyan. Én is mondok egy mesét, szakasztott | Párját, íme Melánionénak. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Az arca is szakasztott mása az anyjáénak. (Jókai Mór)
II. határozószó
1. (átvitt értelemben, népies) <Egybevetésben, összehasonlításban:> teljes mértékben, minden tekintetben. Szakasztott ilyen, szakasztott olyan (mint). Szakasztott olyan a fejtartása, mint az apjáé volt. (Gárdonyi Géza) Elém tett egy állványt, melyen megannyi… ezüstlánc lógott… Egyik szakaszott olyan volt, mint a másik. (Kosztolányi Dezső) Szakaszott olyan úriasszony volt a Rozi, mint a többi nagysága. (Móricz Zsigmond) –31 (átvitt értelemben, választékos) (főnévi névmással, főnévvel kapcs) Hisz ez szakasztott én vagyok… (Vörösmarty Mihály) Éppen olyan, szakasztott az a száj…, mint a szegény, megboldogult bátyámé. (Mikszáth Kálmán)
2. (mutató határozószóval kapcs) (átvitt értelemben, népies) Pontról pontra, minden egyes tekintetben a mondottaknak megfelelően, vmivel egyezően. Szakasztott úgy, mint azelőtt. Szakasztott úgy történt. Szakasztott így gondoltam. Pedig szakaszott úgy esett, tekintetes uram… (Mikszáth Kálmán)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.