szánó
szánó melléknév és főnév (régies)
I. melléknév -n v. -lag, (-bb)
1. Olyan, aki szán [1] vkit, vmit. Fiát szánó anya. Szánólag az asszony megszólala ígyen: Jer, édes uram, jer! ülj ide mellém le. (Arany János)
2. (irodalmi nyelvben) Olyan <megnyilvánulás>, amelybe szánalom vegyül, v. amely szánalmat mutat. A nyelvújítók nem olvashatták tragédiáját szánó mosoly nélkül. (Gyulai Pál)
II. főnév -t, -ja (ritka, irodalmi nyelvben) Részvevő, együttérző ember. Ha minket egykor üldözőbe vesz A változó világ s kibujdosunk Dúlt fészkeinkből, vajmi jól esik Szánót találni üldöző helyett. (Vörösmarty Mihály)
