szemlélő
szemlélő [ë v. e] melléknév és főnév
I. melléknév Olyan <személy>, aki vmit, vkit szemlél. Az ellenség mozdulatait szemlélő járőr; az eget szemlélő hajós; a vadakat szemlélő vadász; a díszszázadot szemlélő parancsnok. || a. Olyan <cselekvés, magatartás>, amellyel szemlélnek vmit, vki(ke)t; szemlélést eláruló, kifejező. Szemlélő tekintet.
II. főnév -t, -je [e]
1. Az a személy, aki az eseményeket, jelenségeket csak figyeli, nézi, esetleg véletlenül tanújuk, de ő maga nem vesz részt bennük. → Külső szemlélő. Tétlen szemlélő maradt a vitában. Csendes szemlélője volt az eseményeknek. Az elfogulatlan szemlélőt nem lehet megtéveszteni. A Héróknak [= héroszoknak] sírjok e csendes erdőbe Szent borzadást önt a néma szemlélőbe. (Csokonai Vitéz Mihály) Oly gonddal hajolt a… papírok fölé…, hogy a szemlélő bízvást azt hihette, hogy életének legfontosabb cikkét írta meg vala az író. (Krúdy Gyula) Mi gyerekek csak passzív szemlélői voltunk a dolgoknak. (Móricz Zsigmond)
2. (katonaság, 1945 előtt) A honvédelmi miniszter mellé beosztott és vmely fegyvernem felügyeletével megbízott tábornok. Gyalogsági, lovassági, tüzérségi szemlélő.
