szótlan
szótlan melléknév és határozószó
I. melléknév -ul, -abb
1. Olyan <személy>, aki egy bizonyos időben v. alkalommal nem beszél, csendben marad. Amíg mások vitatkoztak, ő szótlan maradt. S a kis szobába toppanék … Röpült felém anyám … S én csüggtem ajkán … szótlanúl … Mint a gyümölcs a fán. (Petőfi Sándor) Néhány percig szótlanul mentünk egymás mellett. (Karinthy Frigyes) Ha házaspár ballag is együtt, akkor is szótlanok. (Nagy Lajos) Nézlek, szelíden, szótlanul. (Szabó Lőrinc)
2. Szűkszavú, kevés beszédű <személy>. Gyermektelen szegény volt. Ő is, a felesége is szótlan és mogorva emberek, akik nem zavartak sok vizet. (Móricz Zsigmond) || a. (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) Társaságban nehezen megszólaló, félénk, bamba, gyáva <főleg gyermek>. Ez olyan szótlan gyerek!
3. (ritka) Szótlanul: szavát vmi ellen föl nem emelve, ellenkezés nélkül (el)tűrve vmit; szó nélkül. Nem nézhetjük szótlanul a visszaéléseket. Jogom van | és lélek vagy agyag | még nem vagyok s nem oly becses az irhám, | hagy érett fővel szótlanul kibírnám, | ha nem vagyok szabad! (József Attila)
II. határozószó Szó nélkül. Hamar végez az étellel, és a sátorból szótlan nyújtja ki a korsót. (Tömörkény István)
szótlanság.
