szűköl
szűköl tárgyatlan ige -t, -jön
1. (hangutánzó) <Állat, kutya félelmében, fájdalmában> vékony, nyöszörgésszerű hangot hallat. A vad olykor hátra horkol, Foga csattog, szája résnyi, Majd, mint vert eb, kit hevertebb Ostor üldöz, szűköl és nyí. (Arany János) Még a róka is szűkölve kapkod, csattog, ha közel érzi vörös bundájához a macskaszemű szörnyeteg karmait. (Bársony István) A Bodri szűköl, a havat kaparja. (Juhász Gyula) || a. (ritka) <Ember fájdalmában> ehhez hasonló hangot hallat. Gyenise szűkölt az új fájdalomtól. Az ostor megcsípte a fenekit. Verejték verte ki a homlokát. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, rosszalló) <Ember gyávaságában, megvetést érdemlő félelmében> ijedten nyöszörög, siránkozik. [A conservatívek] Midőn az ellenség előtt Kiálltunk a csatára… Szűköltetek kegyetlenűl És óbégattatok rutul: | „Ne lőjetek, ne lőjetek, Félünk a puskaporszagtul!” (Petőfi Sándor)
szűkölés; szűkölő.
