talált
talált melléknév (-an)
1. Olyan, akire, amire vki véletlenül bukkant rá. Talált gyermek: (rendsz. csecsemő korában) kitett, szüleitől elhagyott és idegenektől pártfogásba vett gy., lelenc; talált pénz: (átvitt értelemben is, bizalmas) váratlanul befolyó összeg, amelyre (már) nem számított vki, amelyről azt hitte, hogy nem kapja meg v. nem kapja vissza. A talált tárgyakat egy ideig megőrzik. Ion talált gyermek; a delphii templom tornáca előtt szedte föl a papnő mint csecsemőt. (Péterfy Jenő) Az meglett ember,… | ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja | s mint talált tárgyat visszaadja | bármikor – ezért őrzi meg. (József Attila) || a. (átvitt értelemben, költői) Gondolatban létrehozott, kigondolt. Tudatlan, engem ugyse! bárki légy, Hogy az ajtót ily gorombán rugdosod Kivervén a talált eszmét a fejünkből. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. Fegyverrel célba vett s eltalált <személy, állat>. Mint a szíven talált vadmadár sikoltása, oly hangon kiálta fel e szóra a gyermek. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) Szíven talált: lelkének legfájdalmasabb pontján érintett, megbántott <személy>. Száz férfiajk kiáltása csendült fel egy egyetemes jajszóban, amilyen egy szíven talált férfinak a jajkiáltása. (Jókai Mór) || b. Magára talált ember: olyan e., aki bizonyos ideig tartó botladozás, vajúdás után felismerte képességeit, aki megtalálta élete célját.
3. Vmilyennek átélt, vmilyennek tartott v. tapasztalt. Jónak talált terv; hibásnak talált kimutatás.
