támadó
támadó melléknév és főnév
I. melléknév -lag v. (-n v. -an)
1. Olyan, aki, ami támad (II). Támadó csapat, hang, politika, szándék, szellem. Már nem beszéltek sem a diákokról…, sem az „Ostor” támadó cikkéről, mely közvetlen okozója volt halálának. (Kosztolányi Dezső) || a. Olyan <eszköz>, amellyel vki, vmi ellen támadás intézhető.
2. Olyan, ami vmikor vhogyan támad (I. 1–2); hirtelen s rendsz. nagy erővel keletkező. A hirtelen támadó szél; a későn támadó ötlet. || a. (régies) Fölkelő <nap>. De költőnek, bár lénye isteni, Nemcsak szabad – szükség fillenteni. Avagy felettünk nem hazud az ég, Bolttá simulva melynek színe kék? A támadó nap burka nem hazud? (Arany János) Az éj homálya gyors léptekkel sietett megszökni, rengeteg erdők öblébe bújni a támadó nap királyi tekintete elől. (Eötvös Károly)
II. főnév -t, -ja
1. Az a személy, közösség, aki, amely vki, vmi ellen fegyveresen v. más módon támad (II. 1). A határokról elűzték a támadót. Személyleírást ad támadójáról. A támadókat szétveri. A védtelen és fegyvertelen társaság… megsápadva bámult a támadókra. (Móricz Zsigmond)
2. Támadóban van: keletkezőben van. Támadóban volt az elmélet növekvő hatása következtében… egy új gondolati világ. (Péterfy Jenő)
Szóösszetétel(ek): támadófegyver; támadóharc; támadóképesség.
