I. melléknév (ritka) Olyan <személy, dolog>, aki, amely temet. A hőseit temető ország; a hun királyt temető harcosok.
II. főnév -t, -je [e] A halottak eltemetésére hatóságilag kijelölt, rendsz. elkerített terület. Temetőbe→kísér vkit: A temetőben→pihen. Koporsóját az egész község kikísérte a temetőbe. Ily késő éjszaka ki jár Ott kinn a temetőbe, egyedül, az ura sírjához. (Kosztolányi Dezső) A Duna csak folyt… | és nevetgéltek a habok felém. | Az idő árján úgy remegtek ők, | mint sírköves, dülöngő temetők. (József Attila) Enyhén emelkedő homokbucka a temető, sűrű akácfák közt bozót nőtte be. (Nagy Lajos) || a. (átvitt értelemben, választékos) Vminek a romlása, pusztulása, ill. az a hely, ahol ez bekövetkezik; sír. A Habsburgok királlyá választása a nemzeti függetlenség temetője lett. Hősvértől pirosúlt gyásztér sóhajtva köszöntlek, | Nemzeti nagylétünk [= nagyságunk] nagy temetője Mohács! (Kisfaludy Károly)
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.