tökéletesség
tökéletesség főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. A tökéletes melléknévvel kifejezett tulajdonság, jelleg, állapot; vmely tulajdonság, mérték legmagasabb foka; hibátlanság, teljesség. Erkölcsi, művészi, technikai tökéletesség; tökéletességre → visz vmit. Mindenben tökéletességre törekszik. Francia nyelvtudását tökéletességre emelte. A fényképezésben tökéletességet ért el. Más nemzetek…a tökéletességnek felső pontja felé… óriási lépésekkel sietnek. (Csokonai Vitéz Mihály) A tökéletességig ki van fejlődve a magyar életben a családi szentély fogalma. (Móricz Zsigmond) || a. Vminek, (ritka) vkinek tökéletes volta. Az alkotás v. a mű, a film, a kép, a regény tökéletessége; a gép, a készülék tökéletessége; az eljárás, a színészi játék, a kidolgozás tökéletessége; a hasonlóság tökéletessége; a színész, a táncosnő tökéletessége. Nyelvtudásának tökéletessége bámulatba ejtett. Szépségének, alakjának tökéletessége elbűvölt.
2. (elavult) Tökéletességre ment: végbement, beteljesült.
tökéletességi; tökéletességű.
