tótágas
tótágas [t-á] főnév (rendsz. -t raggal) (gyak. tréfás)
1. Kézen- v. fejenállás, rendsz. szétterpesztett lábbal. Tótágast áll; megcsinálja v. megállja a tótágast. Egy… párkányzaton állta meg az úgynevezett „tótágast”, fővel alá, lábait égnek meresztve. (Arany János) A szivaros gyerek… tótágast állt az asztalon. (Gárdonyi Géza) Tótágast állt. A két kezén csodálatosan egyensúlyozva magát végigjárta a szalont. (Kosztolányi Dezső)
2. (átvitt értelemben) Tótágast: tótágast (1) állva; feje tetejére állítva; felfordított helyzetben. Tótágast lát vmit. A délibáb, midőn vizet csinál, Melyben torony, fa kettészelve áll, Lebegve orma, tótágast az alja: Hát nem szemed, szomjad ingerli, csalja? (Arany János)
3. (átvitt értelemben) Tótágast áll: összevissza, nagy felfordulásban, rendetlenségben van; semmi sincs a helyén benne. Ebben az üzemben minden tótágast áll. [Híres szépség.] Róla és csak róla szól Az új világ krónikája; Tót ágast áll az esze, Ki csak egyszer néz is rája. (Petőfi Sándor) [A görög vígjátékban] a tréfa s gúny kedvéért tótágast áll… a világ. (Péterfy Jenő) || a. (tréfás) Tőlem akár tótágast is állhat: nem törődöm vele, bármit csinál is.
