tüdő
tüdő főnév -t, tüdeje [e-e] v. (ritka) -je [e]
1. Az ember és a gerinces állatok hólyagos szerkezetű, páros lélegző szerve a mellkasban, amely oxigénnel látja el a vért, ill. a széndioxidot eltávolítja belőle; a hangképzéshez is ez szolgáltatja a levegőt; (általában az egészet, némelykor – „jobb” v. „bal” jelzővel – csak az egyiket értjük rajta). Gyenge, jó, rossz tüdeje van; beteg, egészséges a tüdeje; → hörög a tüdeje; tágul a tüdeje; árt a tüdejének; tüdőre szívja a füstöt; (majd) → kifújja a tüdejét; → kiköhögi a tüdejét; → köpködi, a tüdejét; tüdőt → tölt; → tele tüdővel. Tüdejébe hatolt a golyó. A röntgen foltokat mutat a tüdejé(be)n. Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség, | Gyermek, rongy, szégyen és a többi | S végül a legnagyobb parancs jött: | Tessék a tüdőt kiköhögni. (Ady Endre) Elgyötört tüdejéből és légzőcsövéből csak fulladásszerű, rekedtes hörgések törtek elő. (Kuncz Aladár) Kinyitotta a száját, és tüdejét teleszívta levegővel. (Karinthy Frigyes)
2. (átvitt értelemben is, bizalmas) <Csak állandósult szókapcsolatokban:> ez a szerv mint, a beszédhez, énekhez levegőt adó szerv, ill. maga a beszélő-, éneklőképesség, erő. Jó tüdeje van: kitartóan erős hangon tud énekelni, kiabálni, sírni; → kibeszéli a tüdejét; → kikiabálja a tüdejét; kiordítja a tüdejét: olyan sokat ordít, hogy már alig bírja erővel; rontja a tüdejét: fölöslegesen, haszontalanul sokat beszél; bírja tüdővel.
3. Szarvasmarhának, sertésnek ez a szerve, nyers állapotban emberi tápláléknak szánva, ill. főtt v. sült ételként. Vett egy fél kiló tüdőt. Szereti a tüdőt.
Szóösszetétel(ek): 1. tüdőasztma; tüdőbénulás; tüdőér; tüdőfejű; tüdőfekély: tüdőhártya; tüdőhurut; tüdőkór; tüdőkórház; tüdőlebeny; tüdőlob; tüdőlövés; tüdőpestis; tüdőpróba; tüdősorvadás; tüdőspecialista; tüdőszárny; tüdőszín; tüdőszínű; tüdőtályog; tüdővizsgálat; 2. szalontüdő; vastüdő.
tüdejű.
