turbékol
turbékol tárgyatlan ige -t, -jon (hangutánzó)
1. <Galamb, gerlice> kellemes, mély, panaszosnak tetsző hangon szól; búg. A galamb turbékolva hívja párját. A két galamb együtt turbékol. És turbékolnak a párzó galambok. (Juhász Gyula) A vadgalamb turbékol és sürög. (József Attila)
2. (átvitt értelemben, gyak. gúnyos) <Ember, főleg nő> halkan hízelegve beszél, szerelmesen kedveskedve duruzsol. Hiába turbékol a férjének, nem tudja rávenni, hogy vele menjen. A szép indus nő mellett egy ábrándozó gentleman turbékol. (Kemény Zsigmond) || a. (átvitt értelemben, bizalmas) Szerelmesen enyeleg, szerelmeskedik. A fiatal pár a lugasban turbékol. [A hely] arra való, hogy egy pár szerelmes a világ szeme elől elbújva, turbékolhasson benne. (Jókai Mór) Egy nemes ember nem turbékolhat mindig, mert nevetségessé teszi magát. (Mikszáth Kálmán)
Igekötős igék: beleturbékol; elturbékol; végigturbékol.
turbékolás; turbékoló.
