uccse
uccse [e] ige, mondatszó és főnév, (régies) ugyse, (ritka) úgyse, (elavult) uccseg, uccsegen [e-ë v. e-e] (népies)
I. ige (ragozhatatlan, formális) <Főleg néhány formálissá vált állandósult szókapcsolatban; az igei jelentéstartalom háttérbe szorulásával; néhány alannyal v. az engem (függő beszédben: őt v. őtet, téged) tárggyal kapcs.:> Engem uccse; (ritka) Isten-Krisztus uccse; Isten-szent uccse; Isten-Szűz Mária uccse; Isten-Szentháromság uccse; Istók uccse; Mária uccse; Szent uccse; Teremt’ uccse! <Alkalmilag vmely pogány isten v. ritkább szent nevét is használják alanyként.>
<Az állandósult szókapcsolat használatos:>
1. <Állítás v. tagadás nyomósítására, rendsz. annak sugalmazására, hogy a beszélő igazat mondott.> Hányadik már a pohár?… csak Ötödik? | Teremt’ ugyse! becsülettel működik. (Petőfi Sándor) Nyalka huszár, honnan oly vágtatva? | S hogy’ tettél szert vezeték lovadra? | Engem uccse’, gyönyörű egy állat: | Adok érte jó forintot százat. (Arany János) Pozdorjává legyek… ha az nem Cserepes Gáspár uram, a törvénybíránk, élete párjával… Istók ugyse’ ők! (Mikszáth Kálmán) Nem igaz a’ te! … – De Isten szent uccse igaz, – felelte a szekeres. (Gárdonyi Géza)
2. <Ígéret, fogadkozás nyomósítására.> Isten-Szűz Mária uccse elmegyek!
3. <Fenyegetés nyomósítására.> Istók uccse megpofozlak! Déméter uccse, egy napig se éljek, Ha ki nem eszlek az országbul is. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
II. mondatszó <Állítás, ill. tagadás nyomósítására, annak sugalmazására, hogy a beszélő igazat mondott, helyesen beszélt:> szavamra mondom, istenemre mondom. Nem értem mind, de úgyse! jól beszél. (Vörösmarty Mihály) Nem, uccsegen! én is csak oly selejtes Vagyok. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Nem ette tán meg?… Uccseg’! elkapá. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
III. főnév uccsét, uccséje Az uccse szó mint bizonygatás, fogadkozás jele, ill. az uccse szóval v. az uccse szót tartalmazó állandósult szókapcsolattal való bizonygatás, fogadkozás. Uccsével fogadkozott.
Szóösszetétel(ek): istenuccse; teremtuccse.
