udvarlás
udvarlás főnév -t, -ok, -a
Általában az udvarol igével kifejezett cselekvés, tevékenység, magatartás, megnyilvánulás; az a tény, hogy vki udvarol (vkinek).
1. Kül. udvarias, kedveskedő, behízelgő magatartás, finom, mulattató v. bizalmas társalgási mód, amellyel vmely férfi egy nő tetszését, vonzalmát, kegyét elnyerni igyekszik; széptevés. Heves, kitartó udvarlás; ajándékokkal, bókokkal való udvarlás; fiatal lányoknak, férjes asszonyoknak való udvarlás. Kezdő, ügyetlen még az udvarlásban. Szívesen fogadja vkinek az udvarlását. Elhárítja, visszautasítja vkinek az udvarlását. Udvarlásával üldöz vkit. A legények… udvarolni kezdtek jobbról-balról amolyan régimódias, szelídkés udvarlással. (Krúdy Gyula) || a. Egy férfinak ilyen jellegű huzamosabb, kitartó v. állandó kapcsolata egy nővel, rendsz. házasság céljával. Két évi udvarlás után megkérte a lányt.
2. (régies) Vkinek az az igyekvése, hogy egy előkelő v. hatalmas személynek jóindulatát finom társasági modorával, udvarias szolgálataival v. kedveskedésével, tiszteletének v. hódolatának kifejezésével, nyilvánításával elnyerje. Vkinek udvarlására van: iránta való tiszteletét szóval v. szolgálataival kifejezi. || a. (régies) Tisztelgő látogatás. Vkinek udvarlására megy; udvarlást tesz vkinél. Ennyi úri vendég itt ma udvarlást teve. (Csokonai Vitéz Mihály) Az ország háza felé fordultam, udvarlást tenni a nádornak. (Kölcsey Ferenc) Ebéd táján… szokás szerint udvarlás okából megérkezék a [fejedelmi] palotába. (Mikszáth Kálmán) Felőle lehetett akármekkora vagyona Nyilas Istvánnak, ő nem ment neki vasárnap udvarlására. (Móricz Zsigmond)
udvarlási.
