ultimó
ultimó főnév -t
1. (kereskedelem, régies) A hónap utolsó napja, mint teljesítési határnap. Ultimókor megszorult a kereskedő. Házbér, illetmény, számla, váltó, mind az ultimót várta. Torkig vagyok munkával. Nálunk ultimó van. (Karinthy Frigyes)
2. (játék) A játék szabályai szerint meghatározott kártyával történő utolsó ütés (alsósban, ultiban adu hetessel, tarokkban pagáttal). Bemondja, kontrázza, megcsinálja, meghívja az ultimót. Elfogta az ultimót. Megbukta az ultimót. Egy tisztes társaság várta az öreget, hogy az ultimót kergessék. (Vas Gereben) Egyre-másra csinálta a renonszokat [= tévedéseket], ultimót mondott ki pagát nélkül. (Mikszáth Kálmán)
3. (játék) <Mondat értékű szóként v. állítmként:> <alsósban, ultiban> az adu hetest, ill. <tarokkban> a pagátot utolsó ütőlapként játszom ki, s ezzel az ütést elviszem. Ultimó! Pagát ultimó! || a. <Az ellenfél bemondásaként:> kontra ultimó!: a bemondott „ultimó”-t megbuktatom.
ultimós.
