útfél
útfél főnév (rendsz. csak -en és -re ragos alakban)
Az útnak a külső oldala, a széle. Az útfélen talált egy patkót. Szénásszekér elől kitér az útfélre. [A lovak] félrekapták a szekeret, ki a döcögős útfélre. (Jókai Mór) Ne ülj az útfélen ma döglő Csonka gyanánt, aki sírva koldúl! (Tóth Árpád) || a. (gyak. névelő nélkül) (átvitt értelemben) Vmely szempontból jelentéktelen, félreeső, mellőzött v. ismeretlen hely. Halljuk, s valóban nem útfélen, hanem biztos forrásból, hogy színházunk országossá avattatása meg kezdi hozni gyümölcseit. (Vörösmarty Mihály) Most, hogy megint útfélre estem, Eltűnődöm e téli esten, Mi volt az élet, uramisten? (Tóth Árpád)
