utoljára
utoljára [jj v. lj] határozószó, felső fok: legutoljára, (népies, régies) utójára
1. <Időrendi sorban> valamennyi többi után(ra), a sor végére. Utoljára marad ←; utoljára hagy vmely csemegét. Mariette a „nagy kártyát” készakarva hagyta utoljára. (Justh Zsigmond)
2. <Az időrendi sorban> utolsóként, utolsó gyanánt. Ő érkezett utoljára. Utoljára N. N. szólalt fel. (szójárás) Az nevet legjobban, aki utoljára nevet. És jöttél utoljára rút november. (Juhász Gyula)
3. Utolsó alkalommal, utolsó ízben (többször már nem). → Először és utoljára. Utoljára mondom, szedd a holmidat, és menj! Holnap lép fel utoljára. Sohasem látott öregasszonyok kihajoltak a legfelső ablakokból, mintha utoljára akarnák látni ezt a világot. (Krúdy Gyula) || a. <A múltban> utolsó alkalommal, utolsó ízben; azóta nem. Két éve láttam utoljára. A múlt hónapban írt utoljára. Tennap ettem utoljára, Az igaz, hogy keveset. (Petőfi Sándor)
4. <(Huzamosabb) cselekvés, folyamat, állapot befejező mozzanatára való utalásként:> végül, végezetül. Utoljára belátta, hogy igazam van. Otthon szántsanak rajtad, s utójára is ne te takarítsd el, amit learattál? (Vörösmarty Mihály) Már annyiszor elmondá ezt a történetet, hogy utoljára maga is elhiszi. (Vas Gereben) Utoljára Tamás érsek megsokallta a vendégei dicsekvését. (Móra Ferenc)
5. (ritka, bizalmas) <Főleg felsorolásban: a térbeli sorban:> utolsóként; utolsó gyanánt; leghátul. Elül mentek a bányászok, utánuk a postások, utoljára a tanulóifjúság következett.
6. <Gyak. is v. még szóval nyomósítva, annak kifejezésére, hogy a beszélő levonta a következtetést az előzményekből:> amint látszik; ha meggondoljuk; a végén. Utoljára még engem fognak vádolni. Utoljára is talán igazad van. (Eötvös József) Verjék vissza az ugróci úton közeledő ellenséges csapatot, ami utoljára is alig lesz egyéb egy … portyánál. (Jókai Mór)
7. <Is v. még szóval nyomósítva, vmely meghökkentő, bosszantó v. súlyos esemény bekövetkezésére utalva:> az lesz a vége, hogy …; végre még. Utoljára is kitöröd a nyakadat. Utoljára még ő fog nekünk parancsolni.
8. <Érzelmileg színezett beszédben, rendsz. is szóval együtt annak kifejezésére, hogy az ellenkező állítás ellen a beszélő tiltakoznék:> elvégre, utóvégre, végre is, végtére. De utoljára is kinek mi köze hozzá! Ebbe utoljára is senkinek sincs beleszólása. De hát utoljára is valami jövedelme csak volt ennek a rengeteg nagy dominiumnak? (Jókai Mór)
Szólás(ok): ld. ajtó.
