ügyesség
ügyesség főnév -et, -e [ë, e] (rendsz. csak egyes számban)
Az ügyes (1–3) melléknévvel kifejezett tulajdonság, képesség; vmiben való gyakorlottság; rátermettség, élelmesség. Bámulatos, boszorkányos ügyesség; mesterségbeli, sportbeli, testi ügyesség; (gúnyos) ügyesség, ne hagyj el!: <ügyetlen embernek szemrehányásul:> de ügyetlen vagy!; összemérik az ügyességüket; nagy ügyességet árul el, mutat vmiben. Nincs benned egy mákszemnyi ügyesség sem. Ehhez a munkához sok ügyesség kell. Bámulták ügyességét. Nagy ügyességgel végezte dolgát. Minden ügyesség, mesterfogás, csak gyakorlat szüleménye. (Madách Imre) || a. Vkinek, vminek ügyes (1–3) volta. Az asszony, a gyermek, a lovas, a szerelő, a vívó ügyessége; kezének, ujjainak ügyessége; a fogás, az ötlet ügyessége; a beszéd, az előadás, a játék, a vers ügyessége. Megdicsérték ügyességéért. Ferenc éppen olyan nyugodtan mosolygott, mint azelőtt, mikor még nem látta a bizonyságát az Etel ügyességének. (Móra Ferenc)
Szóösszetétel(ek): kézügyesség.
ügyességi.
