üvöltő
üvöltő melléknév és főnév (hangutánzó)
I. melléknév
1. Olyan <személy, állat, dolog>, aki, amely üvölt. Üvöltő dervis ←; üvöltő farkas, szél, sziréna, vihar. Bátran síkra kiszáll …. az üvöltő vészvihar [= pusztító szélvihar] ellen. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Üvöltő szélben sietve végighaladt egy-két főutcán. (Tolnai Lajos) || a. (átvitt értelemben) Nagy, kártékony, üvöltő gondok Őszvihara a csúnya sárba Virágimat lefújja, rázza. (Ady Endre)
2. (rendsz. túlzó, rosszalló) Az üvöltés érzetét keltő, fülsértően erős <hang>. Üvöltő hang, beszéd.
II. főnév -t (ritka) Üvöltő személy. A üvöltők hirtelen elhallgattak.
üvöltős.
