vaj [3]
vaj [3] mondatszó és határozószó (kérdőszó) vajh (régies) Vajon (I–II).
I. mondatszó (tagmondatként, kérdő m, rendsz. kiegészítendő kérdés előtt) <Találgató kérdés színezésére.> (Tünde átmegy [a gyalogúton átfeküdt Balga hátán.]) Balga. Vaj! mi volt ez, bolhaugrás, Vagy szunyogtánc hátamon? (Vörösmarty Mihály) Vajh, ki bírja e szív Első vágyait, Tiszta gerjedelmét, Sóhajtásait? | Vajh! kinek virít a Mennyből szállt tavasz? | Szent egek! beh boldog, Boldog ember az! (Vörösmarty Mihály) Vajh, mivel fenyegetődzik e beszéd, Acharniak? (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
II. határozószó (kérdőszó) (a mondat hanglejtésébe némileg belesimuló szóként, ilyenkor vessző nélkül írják; szerkezetileg bizonyos fokig megőrzi önállóságát)
1. (ritka) <Eldöntendő kérdésben, -e kérdőszóval v. anélkül.> Vajh jő-e napsugár, amely felcsiklandoz a szörnyű tetszhalálból …? (Bársony István) Az ily kalászok vaj kenyérig érnek? (Babits Mihály)
2. <Kiegészítendő kérdésben, bizonytalanság, töprengés érzékeltetésére.> A leányka híven és hívebben Bámulá a lelkes idegent… | „Vajh ki ő, és merre van hazája?” Gondolá, de nem mondotta szája. (Vörösmarty Mihály) Eldobtam én a terhet, Nincs többé vállamon; És mégis vajh mi csüggeszt? | És mégis vajh mi nyom? (Petőfi Sándor) Oh hányszor, a két szűz kebelét, hab hányja : | Vajh mitevő légyen a Rozgonyi lyánya? (Arany János)
