vall

Full text search

vall ige -ott, -jon, -ani (-ni)
1. tárgyas Meggyőződéssel hisz és állít, hangoztat, hirdet vmit. Vmilyen elméletet, elvet, nézetet vall; vmilyen hitet vall; vkinek, vminek vallja magát; (választékos) magáénak vall vmit: a) azt állítja, hogy vmi az ő tulajdona, a sajátjának tekint vmit; b) (átvitt értelemben) vmely felfogással, nézettel azonosítja magát, teljesen egyetért vele; azt vallja: hogy …  S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! – Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok? (Petőfi Sándor) S szent a bátor, ki, mint magam, Vallja mindig: vér és arany. (Ady Endre) Haladott, szabadelvű nézeteket vallott. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyas Vkit vmijének elismer és – ha kell – nyilvánít. Mesterének vall vkit. Őt is barátomnak vallom.  Kisfaludy [Kazinczyt] … mesterének vallotta. (Gyulai Pál) És énekes ifjú fiának | vall engem a vén Magyarország. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyas (tárgy nélkül is) <Terhelt v. tanú vmely hivatalos eljárás, tárgyalás során> bíróság v. hivatalos közeg előtt (mint igaznak tartott tényt, megtörténtnek tartott dolgot) elmond vmit, amit a szóban forgó ügyről tud, v. amit elmondani jónak lát. Vki ellen, vki mellett vall; hit alatt vall; a következőket vallotta; azt vallotta, hogy … A tettes hamisan vallott. A két tanú egybehangzóan vallott.  Szükséges, hogy előbb biró előtt valljon … (Arany János) Ficsornak az elnök megemlítette, hogy mint a vádlott rokona, megtagadhatja a vallomástételt, ő azonban vallani akart. (Kosztolányi Dezső) || a. Magát vminek, vmilyennek v. (ritka) vmiül vallja: <tárgyalás, hivatalos eljárás során> magát vminek, vmilyennek mondja.  Minthogy az elkövetett gyilkosság tetteséül … vallja magát, törvényeink szerint a megtorló ítélet ellene fordul. (Mikszáth Kálmán) || b. tárgyas (elavult) Vmit magára vall: vmely tett elkövetését magára vállalja.  A kondások nem akarják a bűntényt magukra vallani. (Jókai Mór) || c. tárgyatlan Vkire vall: a tények elmondásával vkinek a bűnösségét bizonyítja. Vö: rávall (1). Rám, rád, ránk, rátok, rájuk vall.  Szeretőd ím maga vall rád. (Arany János) || d. tárgyatlan <A tettes> beismeri, hogy a kérdéses bűntettet, vétséget, szabálysértést elkövette; bevallja tettét. A tettes vallott. Végre megtört a vádlott, és vallott. Nem akart vallani.
3. tárgyas <Rejtett érzést, meggyőződést> feltár, nyilvánít, elárul. Szerelmet vall; színt vall.  Szerelmet is vallok neki, S megkérdem engem szeret-e? (Petőfi Sándor) || a. tárgyatlan (bizalmas) Elmondja, ami a szívén fekszik, ami kikívánkozik belőle. Ekkor már nem titkolózott, hanem elkezdett vallani.  Egy pillanat s kész az idő egésze, | mit százezer ős szemlélget velem… Látom, mit ők nem láttak, … S ők látják azt, … | mit én nem látok, ha vallani kell. (József Attila) || b. (átvitt értelemben)  Vallott nekem a Nyulak-szigete | Regék halk éjén. (Ady Endre)
4. tárgyatlan (átvitt értelemben) <Dolog> tanúskodik. A tények ellene vallottak.  Az írott betűk önök ellen fognak vallani. (Jókai Mór) || a. tárgyatlan (átvitt értelemben) Vmire v. (ritka) vmit vall: <dolog> vmire jellemző, vmire mutat; vmit jelez, elárul. Ez őrá vall; ez arra vall, hogy …; arca nem vall a korára. Az írás ideges emberre vallott. Ez a cikk önálló felfogásra vall.  Ezek a paradoxonok azt vallják, hogy a nő csak másodrendű lény. (Ambrus Zoltán) A fésűjét… künn felejtette. Ez már sietésre vall. (Gárdonyi Géza) || b. tárgyatlan (átvitt értelemben) Ellene vall vminek: <dolog> nem egyeztethető össze vmivel; ellenmondásban van vele.
5. tárgyas (választékos) <Kárt, kudarcot, szégyent> (el)szenved, elvisel. Kínját vallja; szégyent vall vmivel, vmi miatt. A cég nagy kárt vallott. Szégyent vallott vele. A kísérletek kudarcot vallottak.  Keresd fel azt a gazfiút, Edmund; nem vallod kárát. (Vörösmarty MihályShakespeare-fordítás) Kudarcot vallottam mindenütt. (Csiky Gergely) Nem vall szégyent senki előtt, akivel szóba áll … (Mikszáth Kálmán) || a. tárgyas (ritka) <Becsületet, dicséretet> szerez, kap.  Vagy hát nem szeretet volt, hanem gyülölség, Hogy simítni kezdtem a nemzet erkölcsét, S azt akartam, hogy a népek dísze légyen, Kivel becsületet valljak és ne szégyent? (Arany János)
6. tárgyas (elavult) Ügyvédet vall: ügyvédet választ, fogad v. a tárgyaláson megnevez.  Ha Völgyesyt vallotta prokátorának, megszabadul. (Eötvös Károly) A szép … Erzsébet is ügyvédet vallott. (Mikszáth Kálmán) Nem is gondoltak arra, hogy mindegyik külön-külön valljon ügyvédet vagy más írástudó embert védőjének. (Eötvös Károly)
Igekötős igék: bevall; kivall; megvall; rávall.
vallható; valló; vallott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi