vallomás
vallomás főnév -t, -ok, -a
1. A vall igével kifejezett cselekvés, megnyilatkozás <vmely hatósági személy> előtt. Rendőrségi, törvényszéki vallomás; vallomásra bír, kényszert vkit; vallomást tesz vki előtt v. vkinek. || a. Ennek eredménye: a terheltnek v. tanúnak hivatalos (bírósági stb.) eljárás során a hatóság(i személy) előtt tett nyilatkozata, ill. ennek tartalma. Beismerő, döntő, egybehangzó, hamis, leleplező, részletes, terhelő, töredelmes vallomás; megváltoztatja, visszavonja vallomását. A terhelt vallomása nem kielégítő. A tanút megeskették vallomására. Vallomását a bíróság elfogadta. A juhász felesége is terhelő vallomást tett: az eltűnés éjszakáján a juhász nem volt otthon, hajnalban tért haza, és véres volt a keze. (Nagy Lajos) Édes Annát a rendőrségen beismerő vallomása után letartóztatták. (Kosztolányi Dezső)
2. Az a megnyilatkozás, amelynek során vki föltárja egyéniségét, gondolatait, megvallja szándékát, tetteit, ill. e megnyilatkozás tartalma. Őszinte vallomásában feltárta múltját, kétségeit. Meg kellene tudnia az igazat; a vallomás véget vethetne Lukrécia kínos helyzetének. (Ambrus Zoltán) || a. Az a megnyilatkozás, amelyben vki (kül. férfi) feltárja a szeretett személy előtt vonzalmát, iránta érzett szerelmét. Letérdepeltem s elmondék egy Égő szerelmi vallomást. (Petőfi Sándor)
3. Az író életét, egyéniségét őszintén feltáró, erősen személyi jellegű írásmű, ill. irodalmi műfaj. Rákóczi Ferenc Vallomásai. Olvasgat is. Főképp miniszterek | és bárgyú hadvezérek vallomását, sosem regényt vagy verseket. (Kosztolányi Dezső)
Szóösszetétel(ek): 1. vallomástétel; vallomástevő; 2. adóvallomás; önvallomás; tanúvallomás.
vallomási; vallomásos.
