védtelen
védtelen [e-e] melléknév, határozószó és főnév
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan <személy>, aki gyenge ahhoz, hogy önmagát a bajokkal, veszélyekkel szemben megvédje, és nincs is senkije, aki pártfogásába vegye. Védtelen gyermek, nő, öreg, özvegy; védtelenül áll vkivel szemben; védtelenül kiszolgáltat vkit vkinek; védtelenné tesz vkit; védtelenné válik. Maradj te ifjú védtelen hugodnál, Őrizd, vigasztald. (Vörösmarty Mihály) De Lajos megfeddé szigorúan Wernert: | Zsoldosi mért bántják a védtelen embert? (Arany János) A védtelen és fegyvertelen társaság a középre tolongott, mint a megijesztett nyáj. (Móricz Zsigmond) Gyűlölet, | … folyton kisérsz, tudva, hogy | dühöddel szemben védtelen vagyok. (Szabó Lőrinc)
2. Olyan hely, erősség, amelyet nem védenek, s ezért veszélynek, kárnak van kitéve. Védtelen határ, ország, város.
II. (választékos) határozószó Védtelenül. Az ország határán védtelen állott a vár. Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat … A méreg ég, és ömlik mély sebére, S ő védtelen küzd egyedűl. (Kölcsey Ferenc)
III. főnév -t, -ek, -je [ë, e] (ritka, választékos) Védtelen (I. 1) személy. A védtelent ne bántsd! Én védtelent nem üldöznék. (Kölcsey Ferenc)
védtelenség.
