végzet
végzet [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban, gyak. birtokos személyraggal) (választékos)
1. (Elkerülhetetlennek tartott) sors (1b). Vkinek, vminek a végzete; a végzet beteljesedik rajta v. végzete beteljesedik; belenyugszik végzetébe; végzetét betölti: sorsa beteljesedik rajta. Nem kerüli ki végzetét. Az, ami a végzetünket kovácsolja, … kevésbé a környezet hatása, mint inkább … az, ami bennünk van, s valójában a végzetünkkel is egyek vagyunk. (Ambrus Zoltán) Végzet volt? véletlen? vagy úgy akartam? (Babits Mihály–Dante-fordítás) || a. Elkerülhetetlen bukás (2, 3, 5a), sorsszerű bűnhődés; balsors, balszerencse, nemezis. (irodalmi nyelvben) A végzet embere: olyan személy, aki tulajdonságai, tettei, szerepe folytán a végzet letéteményesének látszik; eléri, utoléri a végzet(e) Ez lett a végzete. Szenvedélye végzetévé vált. És mi vagyunk, csak mi vagyunk | Jó Sors, ha kell, s ha nem kell: Végzet. (Ady Endre) Ő volt a végzet embere. Ő volt a balsors, a bánat, a kiábrándulás. (Krúdy Gyula)
2. (gyak. megszemélyesítve, nagy kezdőbetűvel) (átvitt értelemben) <A tudományos világnézettel összeegyeztethetetlen felfogás szerint:> titokzatos, ellenállhatatlan, felsőbb erő, akarat, hatalom; sors (2), fátum. Sötét végzet; a végzet hatalma; a végzet könyve ←; a végzet úgy → akarta; a végzet vhova → vet vkit; kihívja a végzetet; dacol, szembeszáll a végzettel. Odabent a koponya sötétjében lassan és szívósan dolgozik a végzet. (Karinthy Frigyes) Forgassa kerekét a Végzet, | mint a paraszt forgatja a kapát! (Babits Mihály–Dante-fordítás) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Olyan személy, akinek döntő (főként káros, rontó) szerepe van vkinek az életében, sorsa alakulásában. Te vagy a végzetem! Zsófia olyan, mint … az a kártya, amelyről a villogó szemű cigány jósnők ijesztő hangon mondják, hogy végzetünk. (Krúdy Gyula) A végzet voltál vesztett ifjúságom Szent tavaszában: élet és halál. (Juhász Gyula)
3. (elavult) Bevégzés, befejezés; vég. A kiszenvedt percek közelebb vitték a bizonytalan végzetig. (Vas Gereben) Akik a törököt felbiztatták a harc kezdésére, a harc végzetén ellene fordultak. (Jókai Mór)
4. (nyelvtudomány, régies) A szótőhöz járuló képző, rag, jel; toldalék (2), végződés (4).
5. (nyelvtudomány, régies) A szó utolsó hangja(i); végződés (5).
6. (elavult) Határozat, döntés. Az országgyűlés végzet nélkül oszoljon el. (Kölcsey Ferenc) Bevárom a hatalmak végzetét, Kik minket itt alant kormányzanak. (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): 1. végzethit; végzetteljes; végzetterhes; végzettragédia; 2. balvégzet.
végzetű.
