világító
világító melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy>, aki (vmivel v. vhova) világít (2, a). A gyertyával világító asszony; a padon ülőkre világító suhanc.
2. Világosságot adó, terjesztő, ill. világításra való <anyag, eszköz, tárgy>. Világító berendezés; világító gáz: a kőszén száraz lepárlása útján keletkező gáz, amelynek lángja világításra és fűtésre használatos; világító gyertya, készülék, test, bója, röppentyű; gyengén világító lámpa. A világító golyók egy-egy kis lobbanatára [= lobbanására] elétárult a sátorok közeli sokasága. (Gárdonyi Géza) Világító szerszámok is kerültek a szomszédos helyiségekből. (Móricz Zsigmond)
3. Kivilágított, megvilágított, ill. fényt árasztó v. visszaverő. Világító reklám, szökőkút. Kunyhóm tetején bagoly virrasztott … Ült és világító szemével rám meredt. (Kuncz Aladár) || a. (állattan) A bőrben elszórtan levő mirigyeivel v. külön erre a célra való szervével (sötétben) világosságot terjésztő, fényt kisugárzó <állat>. Világító bogár: szentjánosbogár; világító halak, rákok, rovarok. || b. (építészet) Vmely épület belsejében kialakított és a tetőig nyitott, szűk <tér>, főleg a körülötte csoportosított mellékhelyiségek világítására és szellőzésére. Világító akna, udvar.
4. Világítással összefüggő, rá vonatkozó, vele kapcsolatos. Világító hatás, képesség.
II. főnév -t, -ja (népies, régies) Világításra alkalmas anyag, eszköz (pl. gyertya, petróleum, olaj). Minthogy a nagy fazék mellett még két egész szál gyertya volt, világítóban sem láttak szükséget. (Vas Gereben) Bevásároltam egy hétre való eleséget és világítót. (Jókai Mór)
