vonítás
vonítás főnév -t, -ok, -a, (tájszó) vonyítás (hangutánzó)
1. A vonít [1] igével kifejezett cselekvés, hangmegnyilvánulás; az a tény, hogy vmely állat, kül. kutya, vonít. Micsoda vonítást vittek véghez! A kutya … föltartván a fejét, … idegen hangon hosszú, szomorú vonyításba kezd. (Tömörkény István) Zokogva, keserves vonítással iramodik el. (Karinthy Frigyes)
2. Az így keletkező magas, elnyújtott, kellemetlen hang. A kutyák elnyújtott vonítása hallatszott. A gazdátlan, egyedül maradt házőrző ebek sejtő vonítása hallik. (Jókai Mór) Kerekesék kutyája … fölnyújtja nyakát az égnek. Egy időben a torkából hosszú félelmetes vonyítás tör elő. (Tömörkény István)
