vont

Full text search

vont melléknév -an, (csak a 2. jelentésben:) -abb
1. (választékos) Olyan, amit vhova vontak (főleg I. 1, 3–4); vmeddig, vhova, vmibe, vmivé húzott. A partra vont csónak; a szorosabbra vont kötél; az összébb vont szemöldök; az asztal fölé vont ponyva; kínpadra vont jobbágy.  Fényljen szántó vasam a vont barázdától. (Csokonai Vitéz Mihály) A tanár komoly redőkbe vont arccal hallgatta. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben)  S ne legyen majd köztünk arc rebbenő, Tartsa titkát, tartsa, Hogy ez már csak a kétségbeesés… S a kínpadra vont becsületnek harca. (Ady Endre) || b. Olyan, akit, amit arra késztettek, hogy vkivel, vmivel függő viszonyba kerüljön, v. vele együtt vmiben részt vegyen. A bank érdekkörébe vont vállalatok; a szövetségbe vont országok. || c. (régies) Vmivel bevont <bútor, használati tárgy>.  Ragyog hátán selyem posztóval vont nyereg. (Csokonai Vitéz Mihály) || d. (régies) Kivont, kihúzott <fegyver>.  A fekete Schedios … merészen | Állt fegyvertelenül vont fegyverek ellen. (Vörösmarty Mihály) || e. (átvitt értelemben) Olyan határ, párhuzam, következtetés, amelyet vhol meghúztak, megvontak, ill. levontak, kikövetkeztettek. Két terület közt vont határ; két dolog közt ügyesen vont párhuzam; a tételből vont következtetések. || f. (mennyiségtan) Gyökvonással kiszámított <gyök>. A szorzatból vont harmadik gyök. || g. (átvitt értelemben) Kényszerített, irányított. Felelősségre vont tisztviselők; a magára vont figyelem.  E pillanatban nagy társzekér zörgése zavará meg a jelenetre vont figyelmet. (Jókai Mór) || h. Olyan <írásmű, előadás>, amelyet összevontak (6a). Rövidre vont beszámoló.
2. (elavult szó, költői nyelvben) Feszült <figyelem>.  A borzadás most nem csekélyebb bámulásnak engede helyt, mely utóbb a legvontabb figyelemmé vált. (Vörösmarty Mihály) Vontan hallgatám A bús vadonnak néma suttogását. (Vörösmarty Mihály)
3. (régies) Vont arany, ezüst: arany-, ill. ezüstszál, ill. ilyen szálból szőtt, ilyennel hímzett <ruhadarab, szövet>. Vont arany szoknya; vont ezüst kárpit.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi