z
z [zé] főnév z-t, z-je [e]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: az alsó fogsornak támaszkodó nyelv pereme és a felső foghús v. fogsor közti résen át kifújt levegővel képzett zöngés mássalhangzó, réshang; az sz hang zöngés párja (pl. a zene szó első hangja). A z ejtése, képzése.
II.
1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének utolsó, huszonnegyedik, a teljesebb ábécének az y és a zs közé eső negyvenharmadik betűje; nyomtatott alakja: z, Z. Kis z; nagy Z; → á-tól z-ig. || a. (jelzőként v. összetételben) A nyomtatott Z betűhöz hasonló (alakú) <tárgy, dolog>. Z alakú; Z-hajlat; Z-vas.
2. (rendsz. jelzőként) Felsorolásban, sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is az ábécé betűi jelölik. A fejezet z) pontja.
3. (jelzőül is) (mennyiségtan) <Kijelölt műveletekben, egyenletekben, képletekben algebrai jelként:> rendsz. a harmadik ismeretlen v. meghatározatlan mennyiség. A z érték.
