zengzetes
zengzetes [ë-e-ë v. e-e-ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. (költői, hangutánzó) Szépen zengő, nagy erővel csengő, dallamos <hang, ének, beszéd>. Zengzetes beszéd. A királyné zengzetes hangját hallá. (Kemény Zsigmond) Jókedvű, teli kacagása, zengzetes hangja megtöltötte a kis szalont. (Krúdy Gyula) Ágyamból látni lehetett a büszke aranykupolás tornyot, mely óránkint ünnepélyesen és zengzetesen dalolta az idő múlását. (Karinthy Frigyes) || a. (költői) Szép hangú, szépen éneklő <személy>. A szép zengzetes nymphák … néma halakká … változtak. (Petőfi Sándor)
2. (tréfás v. rosszalló) Szépen hangzó, de dagályosan puffogó, tartalmatlan <megnyilatkozás>. Engem nem ámít el zengzetes ígérete.
