zörren
zörren [e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (hangutánzó)
1. Megzörren. Ha zörren egy levél, Poroszlót jőni vél | Kanizsa, Rozgonyi. (Arany János) Hallgatódzott, nem zörren-e a kilincs? (Kosztolányi Dezső) Zörren a sárga virágok | szára, a mag kipereg. (Radnóti Miklós)
2. Zörög (1). Hátra tekint félve Leila s megrezzen: | „Mi zörren, mi csörren? …” (Gyulai Pál) Meg kell tudnom minden áron, hogy mi zörren ott a záron. (Kosztolányi Dezső–Poe-fordítás) Zörren az üveges ablak. (Babits Mihály)
3. Zörrenve, zörögve hirtelen elhelyezkedik vhol. László a nyeregbe zörren S jelt ad éles sarkantyúval. (Arany János)
Igekötős igék: megzörren; összezörren.
zörrenő; zörrent melléknév.
