~ A (3)
~ A (3), az egyes harmadik személynévmás (ő) módosított alakja, és pedig 1) a birtokragozásban, mélyhangú nevek után, mint: bor-a, lov-a, haj-a, zug-a; hosszú á után zártabb hangú: ház-a (o), láb-a (o), nyál-a (o). Vékonyhangú párhuzamos társa nyilt e, vagy, tájejtéssel, zárt ě: méz-e, lép-e, csőv-e, tej-e, nyüg-e. Ezekben az a e szorosan véve személyre vonatkozik, s a tárgymutató rag kimarad, de előtűnik a ja je-féle ragozásban, mely elemezve = i - a i - e: p. kar-ja, dob-j-a, epé-j-e, kecseg-j-e. 2) a határozott alakú (vagyis tárgyilagos) igeragozásban, majd tárgymutató nélkül, mint: várt-a, tolt-a, majd nyilván tárgymutatóval: vár-j-a, tol-j-a, várand-j-a, toland-j-a. Midőn a tőigének idő- vagy mód-képzője szinte a végzetű, ezzel egyesűlve hosszú á-t alkot: vár-á = vár-a-a, tol-á = tol-a-a, vár-ná = vár-na-a, tol-ná = tol-na-a. Régiesen: várá-ja, tolá-ja, várná-ja, tolná-ja, s tulajdonképen ez az eredeti alak, mert a vára és várna igetőkben a az idő- és na a módképző, ezekhez a határozott formában járúl, először a tárgymutató i vagy j: vára-j, várna-j, azután a személyrag a: vára-i-a, vár-a-j-a, várna-j-a, s megnyújtva: várá-j-a, várná-j-a. Hasonló párhuzamos eljárással a magashangúakban: veré = vere-j-e veré-j-e, ver-né = verne-j-e verné-j-e. Hogy az i vagy j a tárgyat mutatja, vagyis mint tárgymutató világosan a személyragtól külön előtűnik, kétségtelen ezen alakokban: ver-j-ük, ver-i-tek, ver-i-ök, vár-j-uk, vár-j-á-tok (= vár-ja-atok), vár-j-ák (= vár-ja-ak), mindenütt a jelentő módban. Ezen i vagy j, mint tárgymutató némely személyben és időben eltűnik ugyan, de nem tűnik-e az el ezekben is: mondan(i)om, mondan(i)od, mondan(i)unk, mondan(i)otok? és ki tagadhatja, hogy épen úgy bennök rejlik az azokban is, mint világosan kiejtjük és írjuk ezekben: mondania, mondaniok? l. bővebben: SZEMÉLYNÉVMÁS.
