ADÓ
ADÓ, (ad-ó) fn. tt. adó-t. Harm. személyraggal: adója vagy adaja. 1) Széles ért. amit tartozásképen dijúl adni, fizetni kötelesek vagyunk. p. vámadó, ostoradó. Innen adós = aki a mástól kölcsönzött vagyon visszaadásával tartozik. 2) Különösen, határozott mennyiség pénzben vagy más jószágban, melyet köz szükségek födözésére a fejedelem vagy állam, vagy ennek egyes községei a polgárokra kivetnek. Köz vagy országos adó, községi adó. Kivetni, beszedni, behajtani az adót. Az országra nagy adót róni. Mátyás király adó alá vetette a fő urakat is. A magyar nemesség legújabb időkben önként vállalta magára az adót. Átv. ért. természet adója = halál. Az adók különféle nemeit, mint: személyadó, fejadó, keresetadó, földadó stb. l. illető helyeiken. Megjegyzésre méltó, hogy a török nyelvben is eda fizetést jelent.
