AJAKHANG
AJAKHANG, (ajak-hang) ösz. fn. Így nevezzük azon beszédhangokat, melyek különösen az ajkak, mint beszédszervek működése által ejtetnek ki, s e hangjegyekkel iratnak: b, f, m, p. v. Osztályozva vagy érülközők: b, m, p, mennyiben kiejtésökkor az ajkak egymást szorosan érintik, vagy nemérülközők: f, v, máskép fuvók, minthogy a be nem zárt ajkak résén mintegy átfuvódva képződnek. Az m egyszersmind orrbetű is levén (úgy, hogy ha az orrlikakat befogjuk, azt nem is vagyunk képesek tisztán kiejteni), orrfuvónak is nevezhető. Tovább, a maguk nemében vagy lágyak: b, v, m, vagy kemények: f, p. Hangszervi rokonságuknál fogva, részint tájbeli, részint köz nyelvszokással váltakozni szoktak egymással, még pedig az egyosztálybeliek gyakrabban, p. az érülközők: bongyola, pongyola; biggyed, pittyed; bizseg, pizseg; bódor, pótor; bufál, pufál; bóné, póné; búb, púp; bizgál, piszkál; böfög, pöfög; a nemérülközők: csafar, csavar; fekete, vakota; fészek, vaczok; ficzkand, viczkand; finczároz, vinczároz; firgencz, virgoncz; a lágyak: bajlódik, vajudik; bakcsó, vakcsó; lebeg, leveg; zsibaj, zsivaj; belő, velő; olybá, olyvá; Bálint, Válent; Beszprém, Veszprém; bamba, mámmám; boglya, máglya; bogy, mogy; batyu, motyó; bufti, mufti; bankó, mankó; bekeg, mekeg; bubus, mumus; gubó, gumó; kemények: fátyol, patyolat; fatying, patying; fittyed, pittyed; fereg, pereg; fakad, pukkad; érülközők nemérülközőkkel: bütykös, fütykös; bereg, fereg; bodor, fodor; billing, filling; bige, fige; bikik, fíkik; labancz, lafancz; lebeg, lefeg; ribál, rifol; röbög, röfög; lágyak keményekkel: mocs, pocs; mocsolya, pocsolya; mart, part; bökcsi, pöcsik (bökőlégy); motyó, poggyász. Az m mint egyszersmind orrhang az n mint szinte orrhanggal: mevet, nevet; medves, nedves; Miklós, Nicolaus; bomt, bont; ömt, önt; semki, senki stb. A nyelvszokás az ajakhangokat különösen használja a) előtétül: ám, bám, ámúl, bámúl, ámít, bámít, ángó, bángó; Andri, Bandri; Özse, Bözse; uborka, buborka; iócza, piócza; ityi, pityi; itizál pitizál; Ila, Pila; Erzse, Perzse; Anna, Panna; Ista, Pista; apa papa; nevezetesen ikerített kifejezésekben: iczegbiczeg, illegbilleg, ingóbingó, izsegbizseg, izgatbizgat, iczipiczi, inczenpincz, irkafirka, illőfillő, inczifinczi, ihogvihog, ihivihi, iháczolviháczol; előképzőül: anya, banya; állvány, bálvány (statua); acsó, bacsó; áj, báj; ennünket vagy önnünket, bennünket; omlik, bomlik; oszlik, foszlik; öklel, böklel; ötlik, botlik; oló, folyó; irics, virics; ingaly, ingely (pingely h.), pindely. Különösen használja nyelvünk az érülköző ajakhangokat előhangul oly szókban, melyek általában valami bővet, tömöttet, dudorút, különösebben gömbölyűt, kerekdedet jelentenek: bucskó, buczkó, bócz, bodor, bog, bogács, boglya, boga, buga, bogyó, batyú, bugyor, bugya, boka, bukta, bolyó, bombék (bimbó), bonfordi, boncz, bunkó, bunczi, bufti, busa, pocz, poczok, poh, pofa, pompos, mogy, mogyoró, magyal, mony, mál, máj, mind, bödön, böndő, bögy; a nemérülközőket vagyis fuvókat oly szók elején, melyek általában fuvást, különösen távolra hatást, távolodást, legkülönösebben magasra hatást, magasat jelentenek, mint: fut, fogy, foly, fon, fok, fűl, fűt, fúl, fújt, vihar, viheder, villan, fő, fel, fenn stb. Az orrfuvó m az utóbbi osztály jelentésében is lényeges részt veszen, mint: megy, mász, mozog, mély; emel, magas, madár. A kifejlett törzsszók végén jobbára ó, ő, ú, ű önhangzókból alakultak: gomó, gomb; csomó, csomb; domó, domb; gömő, gömb; dölő, dölf; csaló, csalf(a); csörő, csörf; terő, terp; ölő, ölü, ölv; nyelő, nyelv; sérő, sérv; hiú, hív(alkodik), hiő (hivő), hiv; oló, olu, olv; homó, homv, hamv; könyü, könyv; tetü, tetv; nedü, nedv; adu, adv; szaru, szarv; daru darv, stb.
A magyar mindezen hangokat igen szabatosan megkülönbözteti, ami más nemzeteknek nem mindig sikerűl, különösen a német ajkuak a kemény és lágy mássalhangzókat itt is nehezen tudják megkülönböztetni, p. a magyar bab-ot és pap-ot, való-t és faló-t. Azonban tagadhatatlan, hogy ezen hangok minden nyelvben rokonok, s eredetileg különösen a nyelvek első képződési korában számos oly szók, melyek most külön létellel birnak, azonosak valának, p. a magyarban mállik = válik; ebéd = evéd; ifjú = ivjú (ívik igétől), velő = belő. Valószinűséggel birnak s figyelmet érdemelnek: menny = fenn vagy lágyult ny-nyel: fenny p. ebben: fennyen, továbbá mell törzs (mell-é, mell-ett, mell-ék stb. szókban) = fél, pl. útfélen, út mellett, ajtófél am. ajtómellék, stb. különbözik ettől: melly (pectus), ez elő vagy elől-ből származván m előtéttel: melől = melly; így a német Brust-ot Adelung προςϑιος-szal rokonítva, mely pro, latinul prae, szanszkritul pra szótól ered, leghihetőbbnek tartja. Némely nyelvekben egyik vagy másik hiányzik, p. a hellen irói nyelvben a v, az arabban a p, a szuómiban a b és f.
