ÁS, (1)
ÁS, (1), áth. m. ás-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. 1) Körmeivel, vagy bizonyos eszközzel a földet fölmetszi, illetőleg hézagot, nyilást csinál benne. Árkot, vermet, gödröt, sírt ásni. Pinczét, kutat, csatornát ásni. Folyónak medret ásni. Aki másnak vermet ás, maga esik bele, nem más. Km. Ikerítve: ásvés. 2) A felszakgatott földből vagy más testből valamit kiszed, mely értelemben ki igekötővel vagy a nélkül is használtatik. Őszszel a burgonyát, répát, petrezselymet kiásni. Pénzt, aranyat, ezüstöt ásni. Valakinek szemeit kiásni. Öszvetéve: ásvés, aláás, beás, elás, fölás, leás, kiás, megás. Származékai: áskál, ásogat, ásó, ásvány stb.
Eredetre nézve egyszerü gyökige, tájejtéssel: áj, mint: esik ejt, feslik fejt, rojt rost, melyekben az s és j váltakoznak. Legközelebb rokonai az előtétes: vás, vásik, vékonyhangon, vés, továbbá váj. Alaphangban és fogalomban egyeznek vele azon aj, áj, ás, gyökü szók, melyek nyilásra, illetőleg szájtátásra vonatkoznak, ú. m. aj, ajak, ajt, ajtó, ájul, ásít. Ásni törökül kaz-mak.
