BÜ
BÜ, BŰ, (1), elvont gyöke bűz, bűzöl, bűzös, büd, büdös szóknak. Azon visszataszító természeti hangot fejezi ki, mely rosz szag érzésekor, vagy csunya, fertelmes dolog láttára, vagy valamely belső indulat, dühösség miatt valakiből kitör. Mint indulatszó jelent utálatot, s rokona: piha! bü! beh büdös! Egyezik vele a hellen ϕυ, német pfuj, franczia fi (donc), latin vah, olasz puh, stb. a persában bó vagy bói Vullers szerint am. odor sive bonus sive malus. Fogalomban rokon vele az erkölcsileg csunyát, utálatost jelentő bűn is. „Hű, bű, bá, szájunk tátva ezt mondjuk, ha valakit alávalónak akarunk jelenteni.“ Pázmán P. V. ö. BÜDÖS, BŰZ. Mint önálló melléknév divatozik a székelyeknél, s am. csunya, fertelmes. Bű ház, bű konyha. Bű asszony.
