BÜSZKE
BÜSZKE, (büsz-ke, büsz-ög-e) mn. tt. büszkét. 1) Szelidebb ért. mondjuk oly emberről, ki némi önérzetből, magát bizonyos körülmények közt rátartja, illetőleg felsőbbséget, és erkölcsi becset igényel. Ez érteményben vett büszke nem vet meg másokat, mint a kevély, nem követel érdem fölötti kitüntetést, mint a gőgös, nem oly felfuvalkodott, mint a dölyfös, de meg sem alázza magát, mint a szerény, vagy alázatos, s leereszkedni nem szeret. Rangjára, állására, becsületére sokat tartván annak megsértését nem tűri. Büszke létére készebb szükölködni, mint valakitől kegyajándékot elfogadni. Büszkébb, hogysem alsóbb rendűekkel társalogjon. 2) Aki magával eltelve, s inkább külső előnyeinél mint valódi belső érdeménél fogva taglejtéseiben és beszédében föltünőleg hegyke, begyeskedő, negédes, kényes. Büszke legény. Büszke leány. Büszke katona. Büszke, mint a kompolti kisasszony; mint az előhasu menyecske; mint a borbély legény; mint a paripa; mint a kanpáva. Közmondások. 3) Átvitetik élettelen dologra is.
„S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.“
Bécsnek büszke vára.“
| Kölcsey |
„S a büszke várnak tornyain.....
Búsan szállong gyászlobogó.“
Búsan szállong gyászlobogó.“
| Eötvös. |
„Nézd ott a tetőn ama büszke falat.“
| Kisfaludy K. |
Mennyiben a büszkeség rendesen bizonyos önteltségből fakadó fuvás által nyilatkozik, gyöke büsz rokon a pöffeszkedést, felfuvódást jelentő buzma szó buz gyökével. Képzésre hasonló a hegyke, iczke, ficzke, nyalka, fecske, csacska, s több más igenevekből alakult melléknevekhez. – Fokozati különböztetés végett V. ö. KEVÉLY, GŐGÖS, DÖLYFÖS, FENNHÉJAZÓ, NEGÉDES.
