CSÚSZ, (2)
CSÚSZ, (2), önh. m. csúsz-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Szabatosan véve különbözik tőle csúszik, mennyiben amaz élő állatok önkénytes mozgására vonatkozik, emez pedig lelketlen testeknek vagy az állatoknak önkénytelen sikamlását fejezi ki. Szintén különbséget teszünk ezek között is: úsz, úszik, kúsz, kúszik. 1) Ik nélkül mondjuk oly állatokról, például hüllőkről, férgekről, melyeknek tagjaik nincsenek, s hengerded testeiket pikkelyeik, pajzsaik vagy gyűrüik segítségével mozgatják, tolják ide-oda. Csúsz a kígyó, a gyík. Csúsz a földi giliszta. 2) Mondjuk tagokkal bíró állatokról is, midőn nem fölálló lábaikon, hanem azokat szétterpesztve, farral, vagy háttal, vagy hassal a földet vagy más talajt súrolva haladnak tovább, melyek egyszersmind másznak is, mennyiben tagjaikkal segítenek magukon. Csúsz a még járni nem biró gyermek. A meghunnyászkodó eb farán, hasán csúsz ura elé. Csúsz, aki mulatságból, vagy testi gyakorlat végett a jégen sikánkozik. Az ágynak egyik széléről a másikra csúsz. Hozzám csúsz. 3) Átv. ért. magát lealázva, elvetemedve eseng, hizeleg, meghunnyászkodik, mint a hizelgő vagy büntetéstől félő eb. Csúsz-mász. Öszvetételei: becsúsz, elcsúsz, lecsúsz, fölcsúsz.
Eredetre nézve hangutánzó, mely a súrolás susogását fejezi ki. Alapfogalomban hasonló hozzá: kúsz és csosz, csoszog. Különböztetésül V. ö. CSÚSZIK.
A persában csukh-idan = prolabi, fallente vestigio cadere.
