D
D, kisded alakban d, kiejtve dé, hatodik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában negyedik. Kiejtésére kiválólag a nyelv szolgálván eszközül nyelvbötünek mondatik. Némely nyelvészek a fogbötükhöz számítják; egyébiránt a némák, különösen szelidebb hangzatuak osztályába tartozik. Szervtársai közől legközelebbi rokona a keményebb kiejtésü t, melytől azonban a magyar kimondásban szigorúan különbözik (nem úgy, mint a német nyelvben), péld. dada, tata; dél, tél; dísz, tíz; domb, tomb; dúl, túl; dől, től. E közeli rokonságnál fogva részint tájejtéssel, részint az alapfogalom némi árnyéklatának kifefejezése végett némely szókban fölcserélődnek egymással, mint: dobzódik, tobzódik; dobban, toppan; dobog, topog; devernya, tivornya; dobosz, tobosz; dömbicz, tömpe. Nem különben gy, z, zs szervtartásaival, mint: húd, húgy; fedd, fegy; bod, bogy; dömöcsköl, zömöcsköl; bűd, bűz; meddig, mezzig (= miedzig); domb, zsomb; dong, zsong stb. Kivált mint helyképző gyakran gy-re változik, pl. Almád, Almágy; Somod, Somogy; Szilvád, Szilvágy; Szilád, Szilágy. A nyitravölgyiek és palóczok, majd mindnyájan, í bötű előtt megszokták lágyítani: gyió (dió), gyiák (diák), gyisznó (disznó), ütyi (üti), kergetyi (kergeti), házasogyik (házasodik), verekegyik (verekedik), udvargyi (udvardi), farkasgyi (farkasdi). Egyébiránt az utána következő j-vel elegyülve általában is igen könnyen gy-vé változik, pl. mondja így ejtetik: mongya, küldje így: külgye. Ezen öszveolvadáskor, ha közvetlenül önhangzó áll előtte, a lágyításban kettősen hangzik, mint adja, agygya; szedje, szegygye.
A ki nem fejlett beszédszervü gyermekek, vagy selypesek nyelvén g és gy helyett használtatik, mint: dabona (gabona), daladona (galagonya), dalamb (galamb), dömböjű (gömbölyű), derek (gyerek), dalod (gyalog), medek (megyek). Némely ritkább esetekben n-nel is fölcseréltetik; péld. alunni, aludni helyett, s régi iratokban eléfordúl panaszkonni, panaszkodni helyett; és l-lel, medencze, melencze.
A római számjegyek között a nagy D ötszázat jelent. Öszvehúzva d. e. annyi mint dél előtt; d. u. dél után.
Eredeti jelentését illetőleg a) ezen természetutánzók előhangja: dadog, dal, dalol, dana, danol, darázs, daru, dáridó, didereg, dödörög, devernye, derécsel, dérdúr, dob, dobog, dohog, duhog, dombéroz, doromb, dorombol, dörög, dörgöl, dörömböl, döbög, döbben, döng, dönget, dorgál, dorbézol, dong, dongó, dúlfúl, duda, dúdol, duhog, dunnyog, durran, durrog, duruzsol, düh, dünnyög; b) mint a t (melytől to, tova) rokona, el- vagy visszataszításra vonatkozik ezekben: dacz, daczog, dancs, döczög, dől, dölfös, dönt, doh, dob (ige), doszol, döf stb. c) puffadásra, kidudorodásra, gömbölyüségre, terjedésre ezekben és hasonlókban: dag, dagad, dam, damasz, döbön, dobosz, dobasz, dobzó, domó, domb, dombor, dödölle, döme, dömbicz, dömöszke, dömsödi, döndöre, ducz, duczkó, duczi, dundi, dudor, dudorodik, dunyha, duvad, dúz stb.
Néha mint előtétes hang az eredeti szó alapfogalmát módosítja, mint: doroszol = oroszol, azaz éles eszközzel füvet irtogat, dőre = őre, azaz őrült.
A d-vel kezdődő, idegen nyelvekből kölcsönzött szók száma, milyenek, drága, drót, drusza, dufla, aránylag csekély. De vannak közös eredetüek, mint: dob tympanum, domb tumulus, dús dives, dörgöl terit, tergit, durda turgidus stb. A d kezdetü gyökszók száma 70-nél nagyobb, az ily végzetüeké pedig, mint: ad, had, éd, íd, híd, bod stb. fölülmúlja az 50-et.
