E
E, kisded alakban e, nyolczadik bötü a magyar ábéczében s az önhangzók sorában harmadik. Jelen elfogadott betürendszerünkben a vastag vagy mély hangu rövid a-nak párhuzamos társa, azonban valósággal azon a- (vagyis ă-)nak, melyet ezen betü tárgyalásánál, nyiltnak nevezénk (a tompább vagy zárt a ellenében); azon nyilt e, mely ez, emez szókban hallatszik, s mely vékonyabb v. magasabb hangon szól, mint azon zártabb hangu ě, mely az ö-höz közeledik és számos szókban tájejtésileg ö-vel is cseréltetik fel, pl, pěr pör, csěrěg csörög, pěng pöng, pěczék pöczök. Mindkettő különbözik egy harmadik, úgy nevezhető éles ë-től, mely majd i-vel, majd o-val szokott váltakozni, mint: egyenes, igyenes, esmét, ismét, a régies ely, ede, es, a mai ily, ide, is helyett, továbbá sehol sohol, fazekas fazokas, mely t. i. a vastaghangokkal is megfér egy szóban. Ellenben a föntebbi két (nyilt és zárt) e az általános nyelvben (minthogy némely nyelvjárások igen érdekes kivételt tesznek, miről alább) vastaghangu ragot vagy képzőt nem tűr, s csak öszvetett szókban állhat együtt, pl. aranyperecz, ekebontó, fejdaganat. Az ikerszókban vagy ismétli magamagát, pl. elegybelegy, csecsebecse, cserebere, terefere, vagy vastaghanguakkal (t. i. mint az a rokona) nem más vékonyhanguakkal párosul, mint: egyebugya, hebehurgya, hetlehotla, cselecsala, hejehuja, teretura.
A zárt ě-től nem csupán kiejtésben különbözik, de gyakran a szónak egészen más értelmet is ad, minélfogva e két hangot öszvezavarni, illetőleg egymással fölcserélni nem lehet. Így különböznek a gyökszókban:
„Aki tűzbe ugrik, bele vesz,”
„Péter a vásárban lovat věsz,”
„Ő a kenyérből karéjt szeg,”
„Ruháját kiszakasztotta a szěg,”
„Pál az én feles társam,”
„Erről szólni fělěs dolog.”
„Péter a vásárban lovat věsz,”
„Ő a kenyérből karéjt szeg,”
„Ruháját kiszakasztotta a szěg,”
„Pál az én feles társam,”
„Erről szólni fělěs dolog.”
De kivált a ragokban tetszik ki a lényeges különbség, mit több példával akarunk felvilágosítani:
„Ti minket mi okból ver-těk?”
„A rablók engemet meg-ver-t-ek”
„Ti sok keserű falatot nyel-těk,”
„A részegek sok bort nyel-t-ek,”
„Ti velünk mérkőzni sem mer-těk,”
„A gyerekek kukkanni sem mer-t-ek,”
„Hát ti oly merően mit néz-těk,”
„Az emberek mind téged néz-t-ek,”
„Lehet, hogy ti mind a harczban vesz-těk,”
„Éhségben, döghalálban sokan el-vesz-t-ek,”
„Hát ti a vásárban mit věsz-těk,”
„Én ezen vállalatban sokat veszt-ěk,”
„Én fegyvertelen senkit meg nem ment-ěk,”
„Ti oly korán reggel hová men-těk,”
„Hát a fiúk ugyan hová měn-t-ek?”
„Az adózástól a nemesek sem ment-ek,”
„Ti az ugarba kölest vet-těk,”
„A kereskedők gyapjut větt-ek,”
„Azt fogják rám, hogy álmot fejt-ěk,”
„Ti meddő tehenet, bakot fej-těk,”
„A majorosok már meg fej-t-ek,”
„Hát nektek hol jár a szěmě-těk?”
„Az utczákat elrutítják a szemet-ek,”
„Hol van borotválkozó szěr-ě-těk?”
„Én minden jó embert igen szeret-ěk,”
„Ezen faágakból lesznek jó nyel-ek,”
„Én békesség okáért sokat el-nyel-ěk,”
„Hogy vagytok? mi bizony szegény-en,”
„Segíts, ha csak lehet, a szegény-ěn,”
„Tedd meg kedvemért, kérlek szép-en,”
„Nagy öröme van minden jón és szép-ěn,”
„A halálra itélteket nem törik kerék-ěn,”
„Állításodat tagadom kerek-en.”
„A rablók engemet meg-ver-t-ek”
„Ti sok keserű falatot nyel-těk,”
„A részegek sok bort nyel-t-ek,”
„Ti velünk mérkőzni sem mer-těk,”
„A gyerekek kukkanni sem mer-t-ek,”
„Hát ti oly merően mit néz-těk,”
„Az emberek mind téged néz-t-ek,”
„Lehet, hogy ti mind a harczban vesz-těk,”
„Éhségben, döghalálban sokan el-vesz-t-ek,”
„Hát ti a vásárban mit věsz-těk,”
„Én ezen vállalatban sokat veszt-ěk,”
„Én fegyvertelen senkit meg nem ment-ěk,”
„Ti oly korán reggel hová men-těk,”
„Hát a fiúk ugyan hová měn-t-ek?”
„Az adózástól a nemesek sem ment-ek,”
„Ti az ugarba kölest vet-těk,”
„A kereskedők gyapjut větt-ek,”
„Azt fogják rám, hogy álmot fejt-ěk,”
„Ti meddő tehenet, bakot fej-těk,”
„A majorosok már meg fej-t-ek,”
„Hát nektek hol jár a szěmě-těk?”
„Az utczákat elrutítják a szemet-ek,”
„Hol van borotválkozó szěr-ě-těk?”
„Én minden jó embert igen szeret-ěk,”
„Ezen faágakból lesznek jó nyel-ek,”
„Én békesség okáért sokat el-nyel-ěk,”
„Hogy vagytok? mi bizony szegény-en,”
„Segíts, ha csak lehet, a szegény-ěn,”
„Tedd meg kedvemért, kérlek szép-en,”
„Nagy öröme van minden jón és szép-ěn,”
„A halálra itélteket nem törik kerék-ěn,”
„Állításodat tagadom kerek-en.”
Néha ugyanazon szóban, ha tulajdon értelemben használtatik, nyilt e, átvitt értelemben pedig zárt ě hangzik szabatosabban, pl.
„A bátyád jó gazda, mert egész-hely-es,”
„Amit most elkövettél, az nem hely-ěs,”
„Ezen határ egy része tilalom jel-es,”
„A te tanuló fiad első jel-ěs,”
„A bemetszett talpu libák jegy-es-ek,”
„Itt vannak a vőlegények és a jegy-ěs-ěk,”
„Árva és Liptó vármegye igen hěgy-es,”
„Úgy jó a tű és dárda, ha hěgy-ěs.”
„Amit most elkövettél, az nem hely-ěs,”
„Ezen határ egy része tilalom jel-es,”
„A te tanuló fiad első jel-ěs,”
„A bemetszett talpu libák jegy-es-ek,”
„Itt vannak a vőlegények és a jegy-ěs-ěk,”
„Árva és Liptó vármegye igen hěgy-es,”
„Úgy jó a tű és dárda, ha hěgy-ěs.”
A magyar fülekre a rosz hangzásnak legsértőbb neme volna, s a szók értelmét egészen elhomályosítaná, vagy elváltoztatná, ha e két hangzót egymással felcserélve hallaná.
A zárt ě-n kezdődő szók ezen szótárban egészen külön betűsort képeznek, s magáról ezen önhangzóról a sorozat elején szintén külön czikk adatik elé. Itt pedig tüzetesen csak a nyilt és éles e hangokat tárgyaljuk. Különösen nyilt e-vel ejtetnek a) azon gyökök, melyeknek párlejtesen nyilt a (ă) felel meg, csel(e) csal(a), csett(en) csatt(an) stb. l. A, illetőleg nyilt a; b) azon ragok és képzők, melyekben a nyilt a hangon kivül más hangzó nem fordul elé, milyenek: nek nak, vel val, be ba, ben ban, et at, re ra, ed ad, eszt aszt, en an (igehatárzó) stb. Lásd szintén a nyilt a alatt, és itt alább a Tatrosi és Bécsi codexek irásmódját; c) azon szók, melyek gyöke vagy törzsében tisztább és legközönségesebb kiejtéssel nyiltabb e hallatszik, mint:
edz, egész, egér, ejt, esik, esd, eke, el, eleve, elemezne, ellik, elme, emle, emel, eme, emse, enged, enyh, enyv, enyészik, epe, ered, erő, erszény, esk, ev, evet, ezer;
be, beh, bel, ben, besze, beteg;
csek (csak), csekély, csen, csempész, cserj, csere, csereklye, cserep, csesz, csett, cseveg, csevicze (csavicza), csete;
de, deget, denevér, dereglye, derellye, dermed;
fedd, fegy, fegyver, fe, fej (fn.), fej (ige), fehér, fekszik, fen, fene, fenyeget, feslik, feszít, felel, feled;
gebe, gebed, gedél, geny, geréb, gereben, gerely, geszt, gyermek, gyeszel;
heged, hely, hentes, henye, here, herél, hergel, hever;
jegy, jel, jer, jerke;
keb, kebel, kecze, kecske, kedv, kefe, keh, kel, kell (em), kelep, kelepel, kemény, ken, kend, kender, kengyel, kepe, kepiczkel, kerek, kerecsen, keres, kese, kesely, keszeg, kevély, kever, keves, kezd, kedd, kettő;
leb, lebeg, lepke, lebenyő, ledér, legény, legel, leh, lehel, lejt, lel, lemez, len, lencse, lendít, leng, lengyel, lep, les, level;
med, meder, medencze, meddő, medve, meleg, mer, merít, mered, mereszt, mereng, mese, met, metél, metsz, mevet, mez, mező;
ne, nesze, netek, ned, neder, nedv, negéd, nehéz, nem (genus), nemz, nesz, nevet, nyek, nyekeg, nyef, nyefeg, nyel, nyelv, nyes;
pedig, pelyp, penész, pepecsel;
rebeg, remeg, recze, recseg, reczeg, redő, rege, reked, rekeszt, reped, repeszt, resz, reszel, rev, reves;
seb, segg, segít, sejt ige és fn. sekély, selejt, selyem, selyp, senyv, sete;
szeg (ige), szel, szemet, szenny, szepe, szer (mint a szeret, szerelem gyöke);
tege, tegnap, tegetlen, tegez, tehén, teke, teker, telik, telep, telek, teng, tenyér, tenyész, tenger, tepszi, test, tetik, tetszik, tetü, teve;
vemh, vejész, vendég, verem, vese, ver, verdik, vesz (perit), vet, vezet, vezér;
zeke, zseb, zseréb stb.
d) Ide tartoznak az ékvesztők, mint: ég eget, ér eret,, jég jeget, kéz kezet, mész meszet, téj tejet, hév hevet, lé levet, dér deret, dél delet, tél telet, név nevet, szél szelet, bél belet, fél felet stb., a kéttaguak közől egér egerek, tehén tehenek, kevés kevesek, nehéz nehezek, szekér szekerek, födél födelek, szemét szemetek, tenyér tenyerek stb. Többire az e hangnak néha hosszú é vagy rövid i-vel fölcserélését lásd ez utóbbi önhangzókról szóló első czikkekben.
Igen nevezetesek ezen rövid e tekintetében is a Bécsi és Tatrosi codexek, melyek minden eddig ösmeretes nyelvemlékektől eltérőleg igen fínom nyelvérzéssel a nyilt és zárt e hangokat egymástól, s ezektől ismét a hosszú éles é-t rendszerént szabatosan megkülönböztetik; a nyilt e balról jobbra fordúlt vonással (è), a zárt pusztán vonás nélkül, az éles ponttal vagy rendes ékkel (ě vagy é) jelöltetvén.
Nyilt e (a codexekben è) fordúl elé nagy részben egészen a mai szokás szerént; egy két esetben pedig ettől eltérőleg is.
A mai szokás szerént:
1) némely tárgyesetben, különösen a többesében: fejedelmek-et, bűnök-et, jövők-et, tűtök-et, ezek-et, ördögök-et, köszvényesek-et, ketek-et, (mely alhangúlag at: sokak-at, szolgák-at, azonban eléjön galamb-at, evangyéliom-at is, de káromlat-ot, tanóság-ot, csillag-ot miként ma); továbbá személyragok után: népem-et, istened-et, (ajándokod-at);
2) a nek ragban: mennyek-nek, ő nek-i, en nek-em, isten-nek, tü-nek-tek, emberek-nek (alhangú ragozásban nak: azok-nak, király-nak, atyádfiá-nak, ildomosok-nak);
3) be és ben ragokban: kezek-be, méhé-ben, Bethlehemé-ben, (alhangon ba, ban: álmá-ban, Egiptom-ban, napi-ban, a város-ban);
4) vel ragban: igé-vel, kenyér-rel, ellenséged-del (alhangúlag val: Zebedeus-sal, ő attyok-kal);
5) re ragban: hegy-re, tenger-re, semmi-re, meny-re, de gyakran eléjön puszta e is, tehát mint ě vagyis inkább éles ë: keresztségé-rë, ő rë-já, föld-rë);
6) ez, e névmutatóban;
7) et és tet igeképzőkben: eresz-tet-ik, lel-et-ik (alhangúlag at, tat: megcsalat-tat-ott, mond-at-ott, megvígasztal-tat-nak);
8) et képzős igenevekben: napkel-et, üldöz-et, vét-et, gyölekez-et, itél-et, nemz-et (alhangúlag at: indól-at, gondol-at, fakad-at);
9) nek, ek többesi igeragban: jövé-nek, elmené-nek, elment-ek, vött-ek, jötte-nek, (alhangúlag nak, ak: omlotta-nak, mondá-nak, látt-ak vala);
10) end igeragban: teljesejt-end-i, jöv-end-ő, megemlékez-end-el (alhangúlag and: mond-and, csap-and, akar-and, imádkoz-and-otok, lát-and);
11) het igeképzőben: te-het, rejtez-het-ik, üdvözöl-het (alhangon hat: szolgál-hat, told-hat);
12) el igekötőben: el-közelejt, el-mentek, el-hadni (hagyni);
13) ed, eszt, en igeképzőben: er-ed, er-eszt, eng-ed-nek, rezz-ed, rezz-eszt, rett-en;
14) len képzőben stb. Mindezek után alaposan következtethetünk a nyilt a (= ă) betűre is. V. ö. az A és Ě betüket.
A mai szokástól eltérve:
1) nel (ma nél nál) ragban: emberek-nel, ten-ger-nel, félelm-nel-kül;
2) az első személynévmásban, mely állandóan en a mai én helyett (az eny-ém = en-ém, en-gemet, en-nen szókban levővel egyezőleg);
3) el másod személyi igeragban: jött-el, hitt-el, erőlködj-el, egy-el;
4) némely végönhangzóhoz kötött ragozásban is pl. fig-e-vel (nem fig-é-vel), így: pincz-e-je, szül-e-je, hely-e-re, tetej-e-re, de fordulnak elé gyakran mai megnyujtások is: pokol tüz-é-nek;
5) az ékvesztő nevekben: köz-ep (= közép), szel (am. szél ventus), így föv-eny, egyeb, szen, fed-el, de több más szókban is: ösv-eny, kerd (= kérd), ertelm (= értelm) stb.
A zárt ě mint mondók az Ě betű alatt fog eléadatni. – Vannak nyelvjárások, melyek bizonyos ragokra nézve vastag vagy alhangú szókban is állandóan nyilt e hangu ragot használnak, pl. ásóve(l), kapá-ve(l), tarisznyá-ve(l), Őrség- és Göcsejben, (l. Vass József pályamunkáját a Dunán túli nyelvjárásról, Magyar Nyelvészet 1860.), mikhez hasonlók számos régi nyelvemlékekben is eléjönnek, pl. a halotti beszédben: halál-nek, paradicsom-ben, világ-bele (ma: világba); de ezek csak azt mutatják, hogy ezekben a legősibb alak mind ez ideig megmaradt, s a nyelv első származási korában nem ragozás hanem csak összetétel divatozott; kétségtelen ezen állítás abból, hogy ezen szórészek a személyragokkal mai napig is eredeti alakjokban állanak fenn ú. m. nek-em (soha sem nak-om), vel-em (soha sem val-om), belé-m (soha sem balá-m de még csak nem is bé-m, minthogy a be s ennek ba módosúlata is csak bel v. bele szóból rövidűlt meg, így a régieknél például bel-telik van a későbbi be-telik helyett; így a mélyhangú nál személyragozva nál-am, tehát ez az eredeti alak, és számtalanszor eléfordúl az idézett biblia-fordításokban és egyebütt a kül szóval öszvetéve eredeti alakjában: nál-kül, mely ma: nél-kül, és így ennek mai ragozása is a Göcseji nyelvjárásban, pl. kert-ná (= kertnál) ki-ná (= ki-nál) a legősibb eredetiségében áll fenn; mert megfordítva soha sem jön elé szék-va(l) és házné(l); miként ezeket Vass József, nem különben Torkos Sándor is helyesen jegyzik meg a „Göcseji nyelvjárásról” értekeztökben. (Az utóbbi a Magyar Nyelvészet 1856-diki kötetében).
Egyébiránt az általános nyelvben a képzők, ha nevekből alkotnak új szókat, legnagyobb részben ugyanazon önhangzót veszik föl, melyet az illető név többesszáma, pl. ház, (többese: ház-ak), ház-anként, ház-as, ház-al, ház-acska; bot (tb. bot-ok), bot-os, bot-ol, bot-oz, bot-or, bot-ocs-ka; szěm (tb. szěm-ěk), szěm-ěnként, szěměs, szěměl, szěm-ěr, szěm-ěz, szěm-ěcs-ke; bőr (tb. bőr-ök), bőr-ös, bőr-öz, bőr-öcs-ke. Ugyane szabályt követik az egyes számu első és második személyragok: ház-am ház-ad, bot-om bot-od, szěm-ěm szěm-ěd, bőr-öm bőr-öd. Ennélfogva ha valamely vékonyhangu névnek többese nyilt ek, a fentebbi képzők, illetőleg ragok is nyilt e-vel hangzanak, mint: fej (tb. fej-ek) fej-es, fej-el, fej-enként, fej-ez, fej-ecske, fej-em, fej-ed; fül (tb. fül-ek), fül-es, fül-el, fül-ez, fül-ecske, fül-em, fül-ed. Ezen osztályu szókban a harmadik személyrag is nyilt e, mint: fej-e, fül-e, nép-e, kedv-e stb.
Ezen önhangzó mind a gyökökben, mind a ragokban, mind a képzőkben igen gazdagon van képviselve, elannyira, hogy egész mondatokat lehet szerkeszteni oly szókból, melyekben egyedül ezen önhangzó vonúl végig, mit azonban az egyhanguság eltávoztatása végett kerülni kell, és a szók megválasztása által lehet is. Egyébiránt azok ellen, kik nyelvünk széphanguságát e tekintetben tagadják, meg kell jegyeznünk, hogy a mely szók vagy mondatok csupa e betűkkel irvák vagy nyomtatvák is, nem mind egyhanguak, miután a közönséges kiejtésben is legalább kétféle rövid, ú. m. nyilt és zárt (e és ě) és egy hosszú (éles é) hangot lehet megkülönböztetni, mely utóbbinak kiejtése mind a két rövidtől is lényegesen és tisztán felfoghatólag különbözik.
Van még egy harmadik rövid e, mint föntebb is megérintettük, melyet élesnek nevezénk, s mely hol i, hol o-val szokott váltakozni, s általán mind mély, mind magas szókban eléfordúl, tehát közös, melynek az első kötet Előbeszédében ë alakot adtunk, de a mely jegy mostani betűrendszerünkben elfogadva nem levén, az e hanggal kezdődő czikkek is csak itt a nyilt e-vel kezdődő szók közé sorozva jönnek elé, megemlítvén, midőn az éles ë helyett áll. Az idézett régi bibliafordításokban ily éles ë találtatik ezekben.
1) az ek igeragban ik helyett, mint haragosz-ek (haragoszik), eskesz-ek (esküszik);
2) eg képzőben ig helyett: add-eg (addig), est-eg (estig);
3) nye képzőben nyi helyett: an-nye (annyi), en-nye (ennyi);
d) ejt igeképzőben ít helyett: tan-ejt (tanít), gonoszb-ejt (gonoszbít), fénges-ejt (fényesít);
e) es kötszóban is helyett.
Némely régibb magyar könyvekben, különösen nyelvtanokban, példáúl Kalmár Györgynél, Verseghynél, szintén feltaláljuk ezen két pontos ë jegyet, de ez alatt mind a zárt, mind az éles e értetvén, e két önhangzó össze van zavarodva, valamint újabb időben az egy ponttal jelelt ě jegyben is. Minélfogva a mondottakat röviden egybefoglalva ezen különböző rövid e hangokat lényegesen ekként különböztethetjük meg egymástól:
1) nyilt e, a legnyiltabb vagyis legterpedtebb ajakakkal ejtve, példáúl ez, emez szókban;
2) zárt ě az ajkaknak kissé összébbhuzásával, mintegy az ö hanghoz közeledve, sőt igen számos nyelvjárásokban egészen ezzel is cseréltetik fel, mint pěr (pör), csěrěg (csörög), fěl (föl); ezekben: emběr (tájdivatosan: embör), ezěn (ezön), mindkét e meg van;
3) éles ë, az i-hez közeledve; legjobban eltaláljuk a kiejtést, ha valamely torlatos (több mássalhangzó kísérte) hosszú é hangot, az ajkak és száj nyilását megtartva röviden ejtünk ki, példáúl: példák, méltó, mélység szókban, ekképen: pëldák, mëltó, mëlység; mely szókat, ha azok kimondására jobban figyelünk, rendszerént a közbeszédben sem ejtünk ki másképen. És immár ezen e az, mely mind al-, mind felhangú (mély és magas, vastag és vékony) szókban eléfordúl, tehát közös, sőt tulajdonképen ismét kétféle:
a) vastag v. mély, v. alhangú éles ë, például tëhát (régiesen: tahát), hërvad szókban, mely gyakran o-val is fölcseréltetik, mint sëhol sohol, fazëkas fazokas, régies tanëjt tanojt, ajëjt ajojt, (Jászay Pál is két ponttal jegyzi) és több számtalanokban;
b) vékony v. magas v. felhangú éles ë, mely i-vel szokott fölcseréltetni, mint ësmét ismét, ëgyenes igyenes, régies ës mai is, ëly mai ily stb. szókban.
Ebben: esmér az első e mind zártan (ěsmér), mind élesen (ësmér) hangoztathatik, s az elsőbb esetben ö-vel (ösmér), az utóbbiban i-vel (ismér) cseréltethetik föl.
Ezek szerént a legszabatosabb megkülönböztetéssel négyféle rövid e hang van nyelvünkben, de jegye (betűje) csak kettőnek használtatik e és ě; ez utóbbi is csak némely újabb nyelvtanokban és ezen szótár czikkszavaiban. Az éles ë-vel kezdődő szók e szótárban is csak a nyilt e-vel kezdődők közt adatnak elé, mint föntebb is érintve van.
A hanglépcsőzeten ezen négyféle e imígy fokozható: ě legmélyebb (az ö-höz közeledve), erre következik a nyilt (terpedt) e, azután jön az ë (az i-hez közeledve), s az ë-k között az alhangú természet szerént mélyebb, sőt a másik (alhangú) lépcsőzetbe tartozik. Innen az is látható, hogy a zárt ě-nek közép e nevezete nem szabatos; mely név onnan eredett, hogy eddigi betűrendszerünkben, a hosszú é-t is ide számítva, csak háromféle e hang taníttatik: nyilt e, közép ě, (mely az éles ë-vel őszvezavartatik) és hosszú (éles) é.
Az éles és nyilt e hangnak még némely változásai- és fölcseréléseiről láthatni az Ě, É, I és Ö czikkekben.
Az épen most megjelent ‘Vadrózsák’-ban vagyis ‘Székely népköltési gyüjtemény’-ben (I. kötet. Kolozsvártt. 1863.) Kríza János igen becses adalékokat nyújt a magyar nyelvészethez is, melyeket nevezett szerkesztő becsben s érdekben legfőbb fokra emel az által, hogy a népies hangejtési árnyalatokat a mennyire irásjegyekkel lehető, szintén följegyzette. Ezekből a többféle rövid e-nek létezését, melyet imént kifejténk, e gyüjteményben is tökéletesen igazolva találjuk. Ugyanis a zárt ë-t találjuk azon ezer és ezer szóban, melyeket a gyüjtemény rövid ö-vel ír, mint édös, kéncsöm, kéröm, veszedelmöm, széköj (székěly), neköm, szépön, beszélhetök stb. szókban, melyet magyarországi számos nyelvjárásból, pl. a kecskemétiből, szegediből stb. is ösmerünk, s mely még jöne szóban is nem tökéletes zárt vagy gömbölyű, hanem „rövid, egy kissé terpesztett ö”, mint Kríza úr megjegyzi, az 526. lapon. A másik rövid e, a közönséges nyilt e, mely itt is pusztán más jegy nélkül áll. A harmadik azon pontos ě, mely rendszerént, s még az ö-ző tájszólásban is nem szokott ö-vé változni, vagyis nem hajlik ezen önhangzó felé, hanem vagy i, vagy kivált mélyhangú szókban o-val váltakozik, pl. és = is, těéd és tijéd = tiéd, rěám, rěá v. rěja, rěik (Háromszék), rěok (Udvarszék), riám, riád, riá, riánk, riátok, riok (Csikszék), hězzám, hězzád, hězza v. hězzája = hozzám, hozzád, hozzá; ellenben deák = doják és diák stb. Láthatni, hogy ez az élesnek neveztük, és két ponttal jeleltük ë, mely mind al-, mind felhangú szókban eléfordúl. Az egy szó e gyüjteményben ezen ě (= ë)-vel jeleltetik, épen mint jelen szótárban. Szintén meg van különböztetve, és igen nagy számmal, e gyüjteményben a nyilt à (= ă) is azon esetben, midőn a közvetlen következő hosszú (nyilt) á amarra is visszahatással van, pl. màdár (= mădár), hàzám (= hàzám), àpám (= ăpám), àrczád stb., mint mi is e szótárban eléadtuk, s Előbeszédünkben épen a mondott körülményt is, madár, barát, barátság példák felhozásával szintén megérintettük.
