Ě, (2)
Ě, (2), az ěsz(ik) igének s ezt alkotó több idők és módoknak ú. m. ěv-ék, (a Nádor-codexben eléjön eének is, evének helyett), ěv-ett v. ě-tt, ě-end(ik) ěgy-ék, ěn-ni, ěn-nék, ěv-ő stb. gyöke vagy gyökeleme, melyekben az sz, v, tt, end, gy, n oly képzők, mint a lěsz, těsz, věsz igékben, melyek elvont gyökei: lě, tě, vě. Mi leginkább kitűnik, ha miveltetőket, tehetőket és jövőket alakítunk belőlök: ě-tet, (lě-tet nincs szokásban), tě-tet, vě-tet, ě-hetik, lě-het, tě-het, vě-het, ě-endik, lě-end, tě-end, vě-end. Ugyanez áll az iszik, hisz, visz, alszik, fekszik, nyugszik igékre nézve, melyek gyökei: i, hi, vi, al, fek, nyug, s innen: i-tat, hi-tet, vi-tet, al-tat, fek-tet, nyug-tat, i-hatik, hi-het, vi-het, al-hatik, fek-hetik, nyug-hatik. Különösebben az i-vel mint iszik ige gyökével és többi származékoknak is (ěszik iszik, evék ivék, ěvětt ivott, egyék igyék, ennék innék) egymással öszvehasonlításából nyilván kitünik, hogy a jelentések fő különbségét az ě és i betük teszik, az sz, v, gy mássalhangzók mindenikkel közös levén. V. ö. LESZ.
Ezen egyszerű gyököket tudtunkra csak a magyar tünteti elé, mert más nyelvekben az önhangzó mindig vagy egyik vagy másik mássalhangzóval áll kapcsolatban, példák a szanszkrit ad, latin ed-o, esuri-o, hellen εδ−ω, εσ−ϑω, német ess-en, speis-en, góth it-an, et-an, török je-mek, finn szy-ön stb. melyek evést, továbbá a szanszkrit pí, görög πιν−ω, latin bib-o, török ics-mek, finn ju-om stb. melyek ivást jelentenek.
