FARKAS, (2)
FARKAS, (2), (far-k-as) fn. tt. farkas-t, tb. ~ok. 1) Ismeretes rabló állat, mely az ebek neméhez tartozik, erdőkben s bozótokban lakik, s a házi szelid állatokban, kivált a juhokban nagy pusztitásokat tesz. (Canis lupus). Erdei farkas, nádi farkas. Ordas, fehér farkas. Nagy farkas. Vén farkas. Nem könnyen ejted meg a vén farkast. (Km.) Éhes farkasnak élesebb a körme. (Km.) Alázatos, mint verembe esett farkas. (Km.) Farkasnak mondják: Mi atyánk, azt feleli: bárányláb. (Km.) Farkasnak berket mutatni. Farkast emlegetnek, kert alatt kullog. (Km.) Nem bizzák farkasra a bárányt. (Km.). 2) Átv. ért. az alsó részeknek feltörése, kisebesedése, megpárlása. Farkast kapni a lovaglástól, sok gyalogolástól, nagy forróságtól.
Szanszkrit nyelven: varka-sz v. vrka-sz, vark gyöktől, melylyel rokon a latin voro, német würgen; (a magyarban is megvan mar ige rokon értelemben, honnan mardos, marakodik). A szanszkrit után alakultak a szláv vlk, volk, vlükü. A külföldi nyelvészek ide számitják a latin vulpes-t is. Úgy látszik csak a törzs maradt meg a török bür, jakut börö, cseremisz püre szókban.
